Élménybeszámolók a Norvég programról 2009.

Élménybeszámolók a Norvég programról 2009. 

Hallgatói beszámolók:

Oktatói beszámoló:


Eck Attila - beszámoló
 
Az osloi tanulmányi út sok hasznos élménnyel gazdagított engem. Beszámolóm első részében a legmeghatározóbb szakmai élményeimet szeretném megosztani.
A „Window to the World” konferencia első napján (október 15.) részt vettem a  „Storytelling in the early childhood” elnevezésű előadáson. Itt részben betekintést nyertem a dán iskolarendszer felépítésébe, másrészt a „mesemondás” érdekes metodikájába: ennek lényege, hogy a meséket a szórakoztatáson túl tanításra és készségfejlesztésre. Ehhez nagyon szeretnek képes mesekönyveket és bábokat használni. A mese folyamán a gyerekeknek egyszerű, játékos feladatokat kell megoldaniuk a bábok, leporellók stb. segítségével – melyeket maga a mesélés során is használnak - és a pedagógus irányításával, segítségével. Ehhez példaként megtekintettünk néhány videót. A színházi nevelési program után szabadon én ezt „storytelling in the educatin”-nek neveztem el… Nagyon élveztem az előadást.
Délután a „Champion training” workshopon vettem részt. Itt a holland iskolarendszerbe nyerhettünk némi betekintést, majd megismerkedhettünk magával a tréninggel. Ez lényegében egy személyiség- és önbizalom fejlesztő foglalkozássorozat gyerekeknek, főként kisiskolásoknak. Ehhez részben a jól ismert, bizalomra épülő drámajátékokat használják, másrészt a speciálisan erre a célra szerkesztett meséket és az ezekre épülő szituációs játékokat. Ezen mesék közül eggyel ismerkedtünk meg részletesebben. A történet egy kisfiúról szól, aki találkozik néhány hangyával, s ezek a hangyák a segítségét kérik, hogy vigye őket haza. A fiú készségesen segít nekik, útjuk során találkoznak néhány érdekes figurával: Elsőnek a nagyszájú, agresszív, kötekedő madarakkal, akik fekete sapkát viselnek, s akik kicsúfolják és megdobálják őket. Ezután összetalálkoznak a piros sapkát viselő, mindig bohóckodó, vicceskedő majmokkal, akik szintén nem segítettek sokat nekik. Ezek után a sárga sapkát viselő, gyáva nyulakkal, végül a fehér sapkát hordó, dolgos, kedves, bátor, segítőkész tigrisekkel, akik végül segítettek nekik megtalálni a helyes utat. Mesélés közben a pedagógus a megszólaló szereplőknek megfelelő sapkát fel is veszi, majd a diákokat megkéri, hogy a különböző sapkákat használva – az azokkal együtt járó személyiségjegyeket szem előtt tartva – improvizáljanak páros jeleneteket. Mint később megtudtuk ezek a karakterek azokat a szélsőséges csoportokat szimbolizálják, amik egy osztályban megjelenhetnek. Ennek a mesés, játékos foglalkozássorozatnak a célja az, hogy a diákok személyiségét elmozdítsa a champion, vagyis a tigris személyiségének irányába.
Október 16-án, délután a csoport Novák Géza Máté drámapedagógiai workshopján vett részt. Novák tanár úr a mi segítségünkre támaszkodva prezentálta a magyarországi drámapedagógia mibenlétét. Szó volt a színházi nevelési programról és sok új drámajátékot tanultunk.
Október 21-én dobos órán vettünk részt, melyet Koama Sereba, elismert kongaművész adott a HIO diákjainak, így nekünk is, s ahol kongák mellett különböző más ritmushangszereken játszva lerombolgattuk a kommunikációs és önkorlátozó Hoower-gátjainkat. Ezen óra végére többen állítottuk, hogy az ilyen jellegű foglalkozások nagy hasznára lennének a hazai pedagógushallgatóknak is.
Ott tartózkodásunk ideje alatt volt szerencsénk megismerkedni a HIO intézményével, szervezeti felépítésével azon belül is a pedagógiai és drámapedagógiai „karokkal”. Két alkalommal vittek minket óvodába, ahol betekinthettünk a csoportfoglalkozásokba is és megismerkedhettünk adott intézmények, és általában a norvég óvodák szervezeti felépítésével. Mindkét óvodában különös hangsúlyt fektettek a drámapedagógiai módszerek alkalmazására és az élménypedagógiára.
Osloi szakmai képzésünkben nagy segítség volt számunkra Kozák Katalin személye. Neki köszönhetően betekintést nyerhettünk a norvég drámapedagógia alapelveinek egy vékony szeletébe, melynek lényege a forma központi szerepe. Az ő workshopjain az elméleti és gyakorlati képzés egyaránt nagy szerepet kapott, melyeket később felhasználhattunk 29-ei prezentációink megalkotásakor. De persze ő nem csak szakmailag, de emberileg is nagy segítsége volt csoportunknak, Cathrine Døscherrel karöltve igazi koordinátoraink és támaszaink voltak.
 Az iskolán kívül töltött időt is igyekeztük hasznosan eltölteni: megpróbáltuk minél jobban megismerni a norvég kultúrát, kulturális életet. Ezért sok múzeumot és kiállítást, híres épületet meglátogattunk – többek között a Nemzeti Galériát, a Fram Múzeumot, a Színház Múzeumot, az Andy Warhol kiállítást, az új Operaházat, ahol a Heritage című tánszínházi darabot is megnéztük.
Nagy hatással volt a csoportra a Vigeland Mauzóleum és a Vigeland Park. Hogy ezeket a nevezetességeket megtekinthettük köszönettel tartozunk Fernando Simoni diáknak, aki tavasszal a többi norvég hallgatóval együtt szintén Magyarországra érkezik.
Osloban való tartózkodásunk ideje alatt többen megnéztük a Det Åpne Színházban Kate Pendry Pornography című előadását. Az előadás után négyünknek volt szerencséje hosszabban beszélgetni a rendezővel és a színészekkel. Ez az este önmagában felért egy szakmai továbbképzéssel.
 Azért, mert az osloi ott tartózkodásunk ennyire gazdag volt élményekben és tapasztalatokban, sok köszönettel tartozunk a norvég cserediákoknak, valamint a magyar és norvég koordinátorainknak.
 


 
 



Keresztes Julianna Dominika - beszámoló

 
Oslo ugyanazt a benyomást keltette bennem, mint a főiskola épülete is: a régi és a modern világ harmonizáló találkozása.
A kint eltöltött három hét alatt szakmai szempontból gazdagabb lettem. Úgy érzem, a világról alkotott képem tágabb lett, szélesebb látókörre tettem szert. Itt zárójelben megjegyzem, hogy minden hallgatótársamnak ajánlom, mindenképp menjen külföldre tanulni hosszabb-rövidebb időre, mert attól a személyisége lesz érettebb.
A főiskolán eltöltött első hét folyamán a Window to the World elnevezésű konferencia – sorozaton vehettünk részt. Két előadást és két gyakorlaton volt alkalmam részt venni, melyek nyelve természetesen az angol nyelv volt. Úgy érzem, az előadások és a gyakorlatok során jól érthető volt a kommunikáció. Az első előadást Belgiumból jött előadó, Marjike Mondelaers tartotta, mégpedig a Storytelling for the very small témakörben. Először bemutatta országának oktatási rendszerét, majd részletezte a mesemondást, végül pedig képeket és rövid videót mutatott be a gyakorlati alkalmazásról. A másik előadás pedig Teaching and learning pragmatics in a second language context című volt, amit egy spanyol hölgy, Maria Garcia-Pastor tartotta. Az előadás első fél időjében a spanyol oktatásról beszélt, majd pedig az egyetemén folytatott kutatásról beszélt, amit két Francia országból érkezett ERASMUS diákkal folytatott, és amiben azt vizsgáltál, a köszönés és elköszönés terén milyen kulturális és nyelvi sajátságokat sajátítanak el.
Az első gyakorlat amin voltam, Wire construction címet kapta, ami először nagy fejtörést okozott számunkra, vajon mit fogunk kreálni a drótokkal? Végül Mike Jarvis angol gyakorlatvezető segítségével arcmodelleket gyártottunk, amiket a velünk szemben ülőről készített rajz alapján készítettünk. Kézügyesség fejlesztése terén nagyon hasznosnak találtam.
A második gyakorlatot Novák Géza tartotta, ahol a drámajátékot mutatta be, továbbá a magyarországi alkalmazást is megnézhettük egy rövid videón keresztül.
A második héten az ERASMUS program résztvevőivel együtt Múzeumpedagógia előadást hallgatunk le. Ők feladatul kapták egy-egy múzeumlátogatás kidolgozását, amit két nappal később megnézhettünk. Ezek az előadások nagyon alaposan összetettek voltak, mindegyikhez powerpoint bemutatót készítettek, amibe saját maguk által készített képeket is beszúrtak. Számomra nagyon megnyerő volt ez a módszer.
A főiskolán belül látogatást tettünk Művészeti Szakon (Faculty of Arty) ahol a színjátszásban felhasznált maszkokról és azok elkészítési módszeréről is meghallgathattunk egy előadást.
Az egyik legjobb gyakorlat, amin több órán keresztül aktívan részt vettünk az afrikai dob óra volt. Koame Seraba vezénylésével püföltök az afrikai hangszereket. Ritmusérzékünk a gyakorlat folyamán minden bizonnyal fejlődésnek indult. J Először nem értettem, miért van szükség dob órán részt venni, de az óvodalátogatások során rálátásom nyílt ennek szükségére.
Két óvodában jártunk. Az első intézmény nekem jobban tetszett, sokkal jobban összefogott volt a drámapedagógiai tevékenység. Jó volt látni a gyakorlati működését. Alkalmam nyílt arra is, hogy részt vegyek a 0-3 éves korosztály számára tartott drámafoglalkozáson, így le tudtam vonni a különbséget a korai drámapedagógia és az óvodás korúaknak szánt drámapedagógia között. A bölcsődés gyermekeknek előadott történet ugyanaz volt, mint az ovisoknak, a különbség pedig abban állt, hogy az első felvonásban bábokkal adták elő a parasztlegényről szóló történetet, míg a második részben már maguk a pedagógusok voltak a szereplők, maszkot húztak és különböző jelmezeket. Ami megint csak közös volt az a sok éneklés és a dob szerepe. Minden foglalkozás énekléssel kezdődött és fejeződött be. A második óvodában ugyanez a metódus volt a foglalkozás keretein belül. De valahogy mégis másnak éreztem, talán azért, mert kevesebb volt a díszlet a második óvodában. Ám azt meg kell jegyezni, hogy minden gyermek feszült figyelemmel követte mind a két óvodában az eseményeket.
A Gyermek Múzeum olyan szempontból volt izgalmas a számomra, mert abban a közegben úgy vélem meg lehet tanítani a gyermekeket a múzeumok szeretetére és az alkotás –esetünkben a rajzolás – örömére.
A norvég rendszerben tetszik az az alaposság, amivel a gyermekeket nevelik, mind a természet, mind a művészetek szeretetére.
Időnk nagy részét pedig Kozák Katival töltöttük, akivel a drámapedagógia mélységeiben merültünk el, mind a gyakorlat, mind az elmélet terén. Főleg a 0-6 éves korosztállyal foglalkoztunk. Érdekes tapasztalatnak könyvelem el a gyermeki viselkedést. Továbbá mindenképp hasznosnak találom, hogy alkalmam nyílt megismerni a csecsemő színházat is, igaz, hogy csupán felvételről, de így legalább megnézhettük a kisfilmet is a csecsemő színház megszületéséről is.
Kozák Kati gyakorlatain pedig további hasznos tapasztalatokra tettem szert. A közös munkát pedig vizsgaelőadás zárta le, ahol igyekeztünk olyan alkotásokat megmutatni, amikhez nem kell sok magyarázat és a kint tartózkodásunk során megszerzett tudásunkat és élményeinket is beletettük.
Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a tanulmányi úton.
 


 



Domonkos Georgina - beszámoló 

 
Örömmel értesültem arról, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskola azon 10 hallgatója közé kerültem, akik 3 hetet tölthetnek Osloban, pályázati támogatással. Október 13-tól 31-ig felejthetetlen élményekben volt részünk.
Az első héten a „Window to the World” konferencián vettünk részt, ahol többféle workshop közül válogathattunk, a témája a kisgyermekkori művészeti nevelés volt.
A következő két hétben külön programunk volt, néhány órát meglátogathattunk az osloi főiskolán, és sok külön nekünk szervezett programon vettünk részt.
Két alkalommal látogattunk óvodát, mindkettő nagyon élvezetes volt, megnézhettük az ovisokkal együtt a drámafoglalkozásokat, körbevezettek minket, az egyik helyen részletesen beszámoltak az óvoda működéséről is, és volt alkalmunk kérdéseket feltenni. Szembetűnő különbség a magyar óvodai neveléssel szemben az, hogy Norvégiában az óvodában 0 éves koruktól fogadják a gyerekeket, és kis csoportokban, csoportonként több óvodapedagógussal foglalkoznak velük. Hangsúlyos a drámapedagógia, a kicsiknél (1-2 évesek) bábokkal, babákkal, figurákkal játsszák el a történetet, ami aztán egész napra témát ad a további játékokhoz, a nagyobbaknál pedig a pedagógusok maguk eljátsszák a szereplőket. Sokat énekelnek, minden foglalkozásnak van nyitó és záró éneke, ez az ének ugyanaz volt minden csoportban, ahol voltunk.
Kintlétünk alatt Kozák Katalin tartott nekünk drámaórákat, valamelyest beleláthattunk a norvég drámapedagógia oktatásba. Kati már fiatal kora óta Osloban él, és ott tanít drámapedagógiát. Eredetileg egy drámafoglalkozást kellett volna készítenünk, amit egy óvodás csoporttal le is játszhattunk volna, de az első együtt töltött hét után Kati megváltoztatta a feladatunkat, és egy prezentációt kellett készítenünk az Osloban töltött három hét élményeiből. Kati azzal indokolta a feladat megváltoztatását, hogy sok szempontból máshogy viselkedünk, mint a norvégiai tanítványai, szerinte mi mindig a dolgok értelmét, mélységét keressük, és magyarázzuk a látottakat, míg náluk az esztétikán van a hangsúly. Sokáig foglalkoztatott ez az indoklása, sajnálom, hogy nem volt lehetőségünk erről bővebben beszélgetni vele. Érdekes és izgalmas feladat volt az eddig megszokottól eltérő módon és szempontból dolgozni egy előadáson. Három kis csoportban dolgoztunk, és 10-10 perces előadásokat készítettünk, az áprilisban hozzánk látogató norvég diákoknak. Néhány tanár, és a norvégiai magyar nagykövet felesége is megtisztelt minket azzal, hogy megnézte az előadásunkat.
A főiskolások életébe sajnos kevés lehetőségünk volt belelátni, mert az órák általában norvégul zajlanak, ám örömünkre az Erasmus hallgatókkal mégis volt közös óránk angolul. Múzeumpedagógia órán voltunk, ahol Howard Gardner intelligenciatípusai volt a téma, majd kis csoportokban kaptak feladatot, egy múzeumlátogatás megtervezését, gyerekcsoportnak, és a csoportok reprezentációját a kész feladatról megnézhettük a következő órájukon.
Részt vettünk egy egész délelőttös doboláson is, amit egy afrikai pedagógus tartott, nagyon jól éreztük magunkat, mindannyian kaptunk egy-egy kongadobot, és órákon átdoboltunk és dalokat tanultunk egy igazán remek dobtanártól. Az óvodapedagógus hallgatókkal töltöttük ezt az izgalmas délelőttöt.
Megnézhettük a Children’s Art Museum-ot, ami a világ egyetlen olyan múzeuma, ahol gyerekek alkotási vannak kiállítva, elsősorban rajzok, festmények, de található hulladékból hasznosított játék is, például kólásdobozból vagy kupakokból készült autó, bábu, stb. A kiállítás nagyon színes, és a világ minden tájáról érkeznek hozzá alkotások, magyar gyerekek festményeit is láthattuk.
Megtisztelő volt, hogy a szabadidőnkben is gondoskodtak arról, hogy programokon vehessünk részt, izgalmas városnézésre vitt minket Fernando, aki a csereprogramban részt vevő egyik diák, Kati jóvoltából egy balettelőadást néztünk az osloi operában. Az utolsó héten egy vacsora alkalmával elbúcsúztunk a norvég diákoktól, ahol jól esett hallani, hogy nagyon várják a tavaszt, amikor ők látogatnak el hozzánk 3 hétre!
 


 
 
 Lukács Lilla Judit - beszámoló
 
 
Igen nehéz helyzetben van az a diák, akinek három hét tapasztalatait kell összesűrítenie pár fehér lapra egy olyan utazásról, melyet vélhetőleg egész életében nagyon erős emlékként fog magában hordozni.
Kilenc társammal három hetet tölthettem el Oslóban, - az Oslói Egyetemen - s a kint szerzett szakmai, emberi, kulturális tapasztalatok úgy gondolom egy életre meghatározóak lesznek számomra.
Mégis nagyon nehezen írok le akármit is erre a papírra, ha felteszem magamnak a kérdést: Mit tanultam Oslóban?
Nehezen válaszolok rá, mert elvárásokkal érkeztem Oslóba, és a kint szerzett tapasztalataim kis része egyezik csak a kivitt elvárásaimmal - a képpel, ami bennem élt Norvégiáról, Oslóról. A fent maradó, igen nagy részt egyfajta pozitív kettőség érzése tölti ki bennem. Ez az érzés, már a repülőtéren leszállva körbevett, és a három hét végéig nem engedett nyugodni.
Életkoromhoz képest nagyon sok helyen megfordultam már bolygónkon: láttam Magyarországtól nagyon különböző atmoszférájú városokat, országokat, melyeknél az ember biztosan tudta: Igen, távol vagyok Európától, Magyarországtól, ez itt egy teljesen más világ, számomra ez elérhetetlen, megfoghatatlan. Ugyanakkor láttam Hazánkhoz nagyon hasonló helyeket is, ahol nem okozott volna egyik pillanatról a másikra átállni arra a közegre.
Számomra Oslo valahol a kettő között helyezkedik el. Azt vártam, hogy valami egészen más lesz; nyüzsgő, fényűző, elérhetetlen - a magyar ember hajlamos azt hinni, hogy tőlünk kicsit fejlettebb országokban a kerítés is kolbászból van, és hatalmas eltérésekkel lehet találkozni.
Ennek ellenére, amikor leszálltunk a repülőtéren már azt láttam, hogy a fentebb felsorolt három jelzőből kettő biztosan nem igaz: a fényűző, és az elérhetetlen.
Azt láttam kint, hogy valóban gazdagabb világban élnek (bár ugyanúgy vannak kevésbé felkapott negyedek), de ez leginkább nem a külsőségekben szembeötlő, sokkal inkább az értékrendben, az otthonokban látszik ennek nyoma: mindenek előtt a család, a gyermek.
Azt láttam, hogy hatalmas gyermek- kultusszal rendelkeznek, hogy minden egyes gyerekre úgy vigyáznak az óvodákban, az utcán, mint valami drága ékszerre. Hatalmas élmény volt apukákat látni időben hazaérkezni (aminek nyilvánvalóan köze van ahhoz, hogy fent tudja tartani a családot annyi munkával, amennyi a munkaideje, és nem túlórázik), utána látni őket gyermekekkel foglalkozni: sétálni, focizni, kirándulni, időt hagyni a családra, mindezt élvezettel. Itt azt éreztem, hogy ez igen nagy mentális, és kulturális különbség a két nép között – nem csak, hogy a szabadidejük eltöltésében mit tesznek, és hogyan, hanem hogy a család értékes kis csoport, nem pedig egy kézzel-lábbal összetartott kényszer. Később ezt a tapasztalatomat támasztotta alá tanárnőnk, Kozák Katalin anekdotája, melyet egy workshop szünetében osztott meg velünk arról, hogy a norvég férfi szinte már – már megsértődik, ha nem veheti ki részét a gyereknevelésből, és a házi munkából, mivel kötelességének érzi. Itt azt éreztem, hogy itthon ehhez nagyon nagy hagyománya van a férfi és a női szerepeknek, s hogy kulturális különbségekből adódóan nálunk ez nem megvalósítható ilyen formában, mert mindkét fél „kifordítva” érezné magát. (A gyerek-kultuszhoz tartom fontosnak hozzáfűzni, hogy Norvégiában a művészeti életben is igen kiemelt helyet foglal el a magának gyermek az alakja, a felnőtté válás, a születés, és a halál, és az emberi kapcsolatok témája.)
Azt láttam, hogy a „rendszer” különböző elemei pontosan, hiba nélkül csatlakoznak egymáshoz – s hogy egy esetleges hiba felmerülésekor nem bénul le a folyamat, hanem tudnak alternatívákkal szolgálni. Úgy éreztem, hogy ami ezt a világot távolra sodorja Magyarországtól az egyedül az emberi tényező, s erősen elgondolkodtam rajta, hogy az emberi tényező mennyiben függ az anyagi létbizonytalanság hiányától.
Szembeötlő különbség volt még számomra a kultúra megnyilvánulása a mindennapokban, a különböző kultúrák békés egymás mellettisége (pont az egyik workshopon esett arról szó, egy videó – „Akinek a szeme kék” - megnézése után, hogy a norvég óvodákban a norvég gyerekek szinte nem is tudják mi az a fekete és fehér bőr, egyedül a fekete gyerekek érzékelik, hogy ők másak) , ezen felül a nyugodtság, az elfogadás, a szabadság, és a hibák méltóságteljes viselése. Megmosolyogtam, amikor itt is láttam falfirkákat, megtelt szemetes ládákat, utcán gördeszkázó fiúkat – megmosolyogtam, mert az emberek hozzáállása nagyon különbözött a Magyarországon megszokott reakcióktól, számomra kicsit megfoghatatlan módon.
Ennek ellenére nagyon meglepődtem, amikor norvég diákokkal beszélgetve azt hallottam, hogy ők Oslót igenis stresszesnek, kicsit sem nyugodtnak élik meg – s a külföldi diákok közül is igen eltérő a véleményeket lehet hallani ezt illetően. Sokan említették közülük, hogy az Oslótól távolabbi Norvégia teljesen más, s habár mi nem jutottunk sokkal távolabb Oslótól, már a szemben fekvő fjordok hangulata is különbözik. Emellett beszélgetéseinkben többször felmerült az, hogy Norvégiában az összes probléma ugyanúgy megtalálható, mint a többi országban, csak sokkal rejtettebben, mint ahogy az emberek érzelmei is sokkal rejtettebben helyezkednek el bennük.
Pont ez indította el bennem azt a folyamatot minek következtében dolgozatomnak az „Oslo Arcai” címet adtam – én csak egy arcát látom, a sok közül. Ezért is hívnám fel arra az olvasó figyelmét, hogy a külső szemlélő nyilvánvalóan mást él meg egy idegen országból, mint amilyen az ország maga. Emellett fontosnak találom elmondani azt a tapasztalatomat a stresszt illetően, hogy a két országnak mások a stressz faktorjai (a kulturális, és a temperamentum különbségből fakadóan), így a stressz minősége is más. Csak hogy egy nagyon egyszerű, lebutított példát hozzak: talán csak egyéni tapasztalás az, hogy én pillanatok alatt „beleszoktam” a norvég közlekedés kimondatlan szabályaiba, de visszaérkezve Magyarországra kellett újra két-három nap, hogy ne érezzem magam esetlennek a tömegközlekedés használata közben.
  
Szakmailag is az emberséget és emberségességet tapasztaltam minden felé – már csak a velünk való bánásmódban is. Kint létünk alatt két helyi óvodában jártunk, több workshopon részt vettük, és rengeteg kulturális „kirándulásra” vittek minket.
Számomra négy nagyon meghatározó élmény volt ez alatt a három hét alatt.
Az első a két óvoda. Az első ámulaton túlesve – ami a felszereltséget, az alkalmazottak számát, és magát a rendszert illette (náluk a bölcsődei funkciókat is az óvoda látja el) – leginkább a szakmai paletta, és a hozzáállás volt az, ami igen mély nyomot hagyott bennem. Az általunk látott óvodákban nem éreztem azt, hogy bármelyik gyermek is hiányt szenvedne akármiben, beleértve a figyelmet, és az elfogadást is. Ezenfelül volt valami megfoghatatlanul pozitív érzés bennem az óvónők odafordulását, és szakmai felkészültségét látva. Nem éreztem azt, hogy a gyermekek felesleges tiltásoknak lennének kitéve, sőt, azt éreztem, hogy maga a rendszer talán arra törekszik leginkább, hogy a gyermeknek a nyíltságát, az ősbizalmát megtartsa, miközben fejleszti a különböző képességeit. Én úgy gondolom nagyon rég voltam ennyire szerető, és elfogadó környezetben.
A második nagyon meghatározó élmény-tömb Kozák Katalin drámapedagógiai workshopjai voltak. Ezeken a workshopokon tanulhattunk pár új drámajátékot, és Kati anekdotáin, és irányító mondatain keresztül igyekezett nekünk bemutatni a norvég nézőpontot, hozzáállást. Többször felhívta a figyelmünket arra, hogy Norvégia és Magyarország között az a legnagyobb különbség, hogy míg a magyar ember rögtön a háttértartalmat kutatja, úgy a norvég először a formát figyeli. Próbálta felhívni arra a figyelmünket, hogy kint létünk alatt a formával, az eszközzel, a térrel, és az idővel foglalkozzunk többet, ezt a bemutatónkban próbáltuk is hasznosítani. Katin keresztül ismerkedtünk meg a csecsemőszínházzal is, melyet a csoport nagy része igen pozitívan fogadott. Tőlem kicsit távoli a módszer, de egyáltalán nem tartom rossznak. Leginkább azt sajnálom, hogy ez alatt a három hét alatt igen kevés időt tölthettünk Katival.
A harmadik nagyon meghatározó élmény a konga dobolás volt. Itthon még sosem játszottam ilyen szinten kongán, mint odakint. Kint tartózkodásunk alatt többször is találkoztunk ezzel hangszerrel. Legelőször a norvég diákokkal volt egy közös workshopunk, ahol egy meghívott, zenész előadó tanítgatott minket – mivel nem volt közös nyelv, amit beszéltünk volna vele, ezért a zene nyelvén. Már akkor szembesültünk vele, hogy a kongán való játék milyen hasznos, és kellemes időtöltés is egyben. Nagyszerűen fejleszti az ember, a gyermek ritmusérzékét. Aztán ugyanezzel a hangszerrel találkoztunk az óvodákban, ahol a gyermekek csoportosan játszanak kongán, a fent említett ok miatt. Elámultunk rajta, hogy mekkora hasznos, és empatikus odafordulás ez egy „idegen” kultúra felé. Nagyon jó érzés volt látni, ahogy kultúrák találkozópontjainál valami nagyon-nagyon jó dolog születik. Mondhatni „mindenki bedobja a közösbe, ami nála van, egy közös egész érdekében.” Harmadjára pedig a Gyerek Múzeumban találkoztunk kongával, ahol az odaérkező csoportoknak tartanak egy kis dobleckét.
A negyedik nagyon meghatározó élmény számomra maga a művészeti közélet volt. Kezdve az Operában látott balett előadástól, melynek címe Hagyaték volt, és amely a kultúrák közti ellentmondásokról, és kommunikációról szólt. Folytatva a svéd utazó cirkusszal, melyet Oslo főutcáján láttunk, vagy akár a Vigeland Parkkal, ahol a szobrokat nézve is nagyon sokat tanultam az emberről, és a norvég felfogásról, nem beszélve arról, hogy csodálkoztam, mennyien vannak bent a Parkban. Eljutva egészen egy alternatív- szociológiai színházi előadáshoz, melyet a norvég diákok ajánlottak nekünk, s mely igen csak „felnőtt” témáról szólt, de mindannyiunk gondolatait megmozgatta.
  
Összességében én úgy gondolom, hogy ez alatt a három hét alatt nagyon sokat tanultam: szakmáról, gyerekekről, hozzáállásról, kultúrákról, családról, arról nem is beszélve, hogy az angol nyelvtudásom is nagyon sokat fejlődött. Én mégis úgy gondolom, hogyha felteszem magamnak a kérdést, hogy mit, vagy miről tanultam Norvégiában, akkor az egyértelmű válasz rá az, hogy nagyon sokat tanultam, magáról az emberről, az emberségességről, a hozzáállásról, az elfogadásról, az odafordulásról, az emberi felelősségről, és kötelességről, és egy lehetséges jövőképről, mely remélem Hazánktól sincsen olyan messze.
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett abban, hogy ez a három hét létrejöjjön!
 


 
 

Mertz Gábor - beszámoló
 
 
 
A 3 hetes oslói tartózkodásunk a Window to the World konferenciával kezdődött, ahol többek között az alábbi igen érdekes előadásokat hallgattam meg:
 
Annemarie van Efferink workshopja: „The wizard training”, a method for social-emotionaldevelopment. Az előadás címébe a wizard mint fordítási tévedés került be, mint a workshopon kiderült, és valójában „championship training” volt a valódi jelentése. Azt a metódust mutatták be, hogyan foglalkoznak az osztályteremben 4-12 éves gyerekekkel Hollandiában.
 
Michael Jarvis workshopja: wire construction. Az előadó bemutatta, hogyan lehet különböző típusú drótokból művészeti alkotásokat készíteni. Ezután a résztvevőkként párokban profilt rajzoltunk egymásról, aztán elkészítettük drótból a profilokat. A workhop megmutatta, hogy egyszerű eszközökkel és egy újfajta megközelítéssel milyen hatásosan lehet dolgozni.
 
Gerbert Sipman – Beradet Shoenaker: The ABCD-crown of intercultural education; knowing me, knowing you. A workshop az életrajzon és önéletrajzon keresztül közelítette meg az interkulturális oktatást. Számomra a workshop vezetése, illetve a bemelegítő gyakorlatok adtak maradandó élményt.
 
Az oslói tartózkodás alatt az Oslo Youth Hostel nevű helyen foglaltak számunkra szállást, amely a központtól 4 km-re volt, de villamossal nagyon jó volt a megközelíthetősége. A hostel jó színvonalú volt, megfelelő ellátást nyújtott napi 200 koronáért a 18 ott töltött éjszaka alatt mindvégig. A vendéglátóinktól kapott havi kombinált tömegközlekedési bérlet lehetővé tette, hogy Oslóban szabadon mozogjunk.
 
Az Oslóban bepillantást nyerhettem az Osló University College működésébe, ahogy az oktatást szervezik, ahogy a különböző típusú hallgatókat (vendéghallgató, erasmus student, normál hallgató) különböző típusú kurzusok látogatására megszervezik.
 
Vendéglátogatás tehettünk a Faculti of Arts, Oslo University College-on is. Sajnos programszervezési hibából a várva várt „Acting with masks” workshop helyett egy bemutatót kaptunk csak a fakultás munkájáról, ami a gyakorlati bemutatót sajnos nem helyettesíthette.
 
A 3 számunkra szervezett dráma workshop viszont nagyon gyakorlati jellegű volt, sok ismeretet kaptam a norvégiai dráma órák vezetéséről. Mindegyik dráma workshopnak megvolt a mag logikusan felépített tematikája, a rendelkezésünkre álló „dráma terem” nagyon jó felszereltségű, munkára alkalmas terem volt.
 
Látogatásunk az International Museum of Children's Art nevű helyen életem soha nem felejthető élményei közé fog tartozni. Egy 3 szintes családi ház volt berendezve olyan mennyiségű giccsel, amit még életemben nem láttam egy helyen – évek hosszú gyűjtőmunkája eredményeként sikerülhetett csak az orosz tulajdonosnőnek ennyi ízléstelen, szörnyű giccset beszereznie. A kólás kupakokból összeszerelt játéktól (talán repülő) az egymásba rakható orosz babákig itt minden volt. A gyermekektől származó rajzok hasonló válogatáson mentek keresztül, a magyarországi rajzok csikósokat ábrázoltak, csikós ruhában.
 
Az élmény sokkoló hatását mutatta, hogy nem nagyon akartak minket elkísérni idea fakultásról, senkinek sem akaródzott ide eljönnie velünk – persze akkor felmerülhetett a kérdés, hogy miért is kellett ezt nekünk meglátogatni a programban.
 
Hacsak nem azért, hogy kiemelje azt a különbséget, amit a norvégiai óvodák belső berendezése jelentett. A meglátogatott óvodák szép stílusban épültek, belül is nagyon praktikus elrendezésűek, funkcionálisak voltak. Jól meg tudták oldani, hogy 10 fős látogatói csoportunk a lehető legkevésbé zavarja az óvodai foglalkozásokat, mégis betekintést nyerhessünk az ott folyó drámapedagógiai munkába.
 
További programként ellátogattunk a Munch múzeumba és a Nemzeti Galáriába Munch képeit megtekinteni. Az Andy Warhol kiállítás éppen a városban tartózkodott, ami szintén nagy élmény volt számomra. Megtekintettük a nemrég épült Oslói Operaházat és beültünk egy stúdió előadásra is. Az Operaház igen látványos és monumentális alkotás a fjordok mentén a tengerbe nyúló építészeti megoldásával.
 
Összefoglalva: az oslói utazás számomra lehetőséget nyújtott, hogy betekintést nyerhessek a norvégiai drámapedagógiai oktatás műhelyébe, nagyon sok hasznos megfigyeléssel és élménnyel térhessek haza, és azt itthoni drámapedagógiai tanulmányaimban és munkámban hasznosíthassam.
  
 


Mikó Gábor Zsolt -beszámoló
 
Mikó Gábor vagyok, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakirányú továbbképzésére járok drámapedagógia szakra. A norvégiai tanulmányi útra a gyakorlati tudásom és a szakmai ismereteim növelése, valamint az angol szókincsem bővítése céljából jelentkeztem. Ezek közül az angolnyelv gyakorlására valamint a szókincs fejlesztésére igen sok módom volt.
A csoport érkezésének hetében zajlott a Window to the world konferencia és nemzetközi hét az oslói egyetemen. Itt több külföldi előadó gyakorlati foglakozásán, és előadásain vettem részt. Ezek egy része jól illeszkedik tanulmányaimba, és saját élményt nyújtott, mint például: egy mese feldolgozása játékos formában, ami különböző karakterek kipróbálását és az általuk teremtett viszonyok, helyzetek védett formában történő kipróbálására adott lehetőséget. Voltam egy magyar előadó drámafoglalkozásán, ahol a szerepbe lépést és az együttműködést segítő játékokat játszottunk. Nagyon élveztem azt a gyakorlati órát is, ahol drótból készítettük el az egyik szomszédunk arcát. Továbbá voltam olyan előadásokon, amik ugyan közvetlenül nem kapcsolódnak tanulmányaimhoz ám izgalmas betekintést nyújtottak különböző országok iskolai rendszereibe.
A második héten egy kis ízelítőt kaptam a maszk használatának lehetőségeiről (sajnos csak előadás formájában), valamint a múzeumpedagógia alkalmazásának elméletéről és annak gyakorlati megvalósulásairól. Részt vettem egy majdnem egész napos zenei képzésen, ahol dobok és más eszközök segítségével ritmusgyakorlatokat végeztünk. Számomra példaértékű volt, hogy a kezdetektől a szabad improvizációra és az egyéni kreativitásra is óriási súlyt fektetett az oktató. Ezen a héten volt egy dráma óránk, a harmadik héten további kettő. Zárás képpen az út során tanultak, valamint a meglévő tudásunk bemutatására kértek fel minket egy előadás formájában, aminek tartalmilag kötődnie kellett az utazáshoz, egyéb megkötés azonban nem volt. Három csoportunk három igen különböző előadással lepte meg a szépszámú érdeklődőt. Előadásainkat egy-egy dal közös eléneklésével fogtuk keretbe. A mi csoportunk egy rögzített improvizációt mutatott be, ami a „Mi ez a tárgy, ha nem az, amire használjuk?” játék felhasználásával készült. Ezen kívül egy a multikulturalitással foglalkozó óránk is volt. Ezen az előítéletekkel és annak hatásaival foglalkoztunk – nemzetközi közegben, hiszen más országok diákjai is részt vettek ezen a foglakozáson – sok közülük személyes tapasztalatait is meg tudta osztani velünk, ami sokkal intenzívebbé tette ezt az órát.
 
  Az órák mellett voltunk csoportosan Gyermekrajz Múzeumban, és két óvodában is, ahol az ott alkalmazott dráma módszerekkel ismerkedtünk. A látogatások nagyon izgalmasak voltak, sok apró érdekességet láttam megjelenni mind a pedagógusok mind a társadalom részéről. Igazán kíváncsi lettem volna egy általános iskola mindennapjaira is.
 Ezeken kívül csoportosan, önállóan vagy szervezett formában sok kulturális rendezvényen, eseményben vettem részt, mint például: táncelőadások, egy színházi előadás, amely után sikerült a rendezővel és a szereplőkkel is beszélgetni a darabról (író, rendező: Kate Pendry, Pornography című előadása); városnézés, múzeumlátogatások, 1956-os megemlékezés az ott élő forradalmárokkal, valamint hosszabb-rövidebb kirándulások a környéken.
 
 


 

Mohácsi Szilvia Anita - beszámoló
 
2008. október 13-án vette kezdetét oslói tanulmányi kirándulás, melynek célja az volt, hogy drámapedagógiai tudásunkat bővítsük, fejlesszük.
Az első héten részt vettünk a Window to the world konferencián, melyet minden évben megrendeznek az osloi főiskolán. A konferenciát a főiskola zene tagozatos hallgatói nyitották meg műsorukkal.
 
 A világ minden részéről jöttek előadók, és mindenki a saját országának oktatását mutatta be. Ezek közül két gyakorlati órát emelnék ki:
 
Az egyik egy „technika” óra volt, amin először a velünk szemben ülőt kellett szemből lerajzolni, majd a profilját. Ezek után kaptunk drótokat (különböző vastagságúakat) és egyéb díszítő anyagot. Ezekből kellett egy drótból megformázott emberfejet készíteni. Néhány munka:
   
A másik Novák Géza tanár úr dráma gyakorlata volt, ahol drámajátékokat játszottunk, valamint a magyar drámaoktatásról tartott beszámolót.
A következő héten is sok izgalmas dolog várt ránk. Koame Sereba megtanította nekünk a kongázás alapjait, a szabad zenealkotást. Bemutatta, hogyan lehet nemcsak a gyerekek, de a mi ritmusérzékünket is fejleszteni. A zene egy közös nyelv, amit mindenki megtanulhat, ha van sikerélménye benne. Nekünk nagyon tetszett az óra, és sokat tanultunk belőle. A dob egy olyan hangszer, amivel a kisgyerekek is könnyen ki tudják fejezni az érzéseiket, könnyen tudnak zenélni.
Kozák Katitól is igen sokat tanultunk. Ő az óvodai világ rejtelmeibe vezetett be minket. A játékot és a drámát a kicsik világán át próbáltuk meg nézni, melynek szerves részei voltunk, hiszen mi játszottuk el az adott korosztályt. Az elején igen nehezen ment, mivel nem volt közöttünk óvodapedagógus. Majd egyre inkább sikerült elsajátítanunk az óvodai módszereket, melyben az óvodai látogatások is nagymértékben segítettek.
Két óvodai látogatáson vettünk részt. Az óvodákban igen nagy hangsúlyt fektetnek a zenekészségek, a beszédkészség fejlesztésére a drámajátékokon keresztül.
A 0-2 éves korosztálynál mesedobozból mesélnek az óvodapedagógusok. A dobozban a mese fontos kellékei vannak, ami csak akkor kerül ki a dobozból, ha énekelnek neki. Így minden mese előtt ének van. Az óvó néni fejből elmeséli a mesét, mese közben is igen sok az énekes rész, hogy a kicsik figyelmét még jobban le tudja kötni.
 
Majd mikor a mesének vége, énekléssel búcsúznak el a mese szereplőitől, és a mesétől is.
A nagyobbaknál 3-5/6 éveseknél az óvodapedagógusok drámajátékot adnak elő. Ők játsszák el történetet, ők a szereplők, jelmezbe beöltözve. A gyerekeket is bevonják a játékba, amit ők nagyon élveznek, és tetszik nekik. A gyerekek nagyon beleélik magukat a mesébe. Volt egy kislány, akit az ölembe vettem, hogy jobban elférjünk, és nem is érdekelte, hogy kinek az ölében ül éppen, nem fordult hátra megnézni, érdeklődni, teljesen elvarázsolta őt a történet és a drámajáték.
Ezeket a megszerzett tudásokat próbáltuk hasznosítani az október 29-én előadott prezentációnkban is. 3 csoportra lettünk osztva. 

  • Petneházy Réka, Hojtsy-Keresztény Zsuzsanna, Keresztes Julianna
  • Lukács Lilla, Eck Attila, Mikó Gábor
  • Samu Zsuzsanna, Domonkos Georgina, Mertz Gábor és Mohácsi Szilvia

A műsort közös énekléssel kezdtük. Mind a 3 produkció közös pontja az volt, hogy a kint történt dolgokba kapaszkodott, alapul vette a velünk történt eseményeket, élményeket. Kati a dráma órákon utalt rá, hogy próbáljunk a formára figyelni és ne a tartalomra, én úgy gondolom, hogy ezt sikerült megvalósítanunk és sok tapasztalatra tettünk szert, melyet a későbbi munkánk folyamán értékesen tudunk majd hasznosítani és alkalmazni.
      
 
Sok élménnyel, tapasztalattal és hasznos tudással jöttem haza. Nagyon jól éreztem magam.
 


 

Petneházy Réka - beszámoló

 
            Norvégiai tanulmányutunkra nagy várakozással készültünk társaimmal együtt. Mind a távolság, mind az idegen ország megismerése izgalommal töltött el bennünket. Az úticélunk Oslo, a „zöld főváros” volt.
A norvég főiskolai tanárok és cserediákok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Sokat beszélgettünk angolul a tanulmányainkról és egyéb dolgokról. Kommunikációs problémáink nem voltak, elég könnyen megértettük egymást.
A kurzus első hetén az oslói főiskolán megrendezésre került Window to the World című konferencia előadásain vettünk részt. A fő téma a multikulturalitás volt. Workshopok és előadások szerepeltek a programban, különböző nemzetiségű tanárok vezetésével. Voltunk angol drótszobrász, magyar drámapedagógus foglalkozásán és spanyol, lett tanárnők előadásán. Habár szakmailag nem mind kapcsolódott közvetlenül a drámapedagógiához illetve a tanító szakmához, mégis érdekes dolgokat láttunk, hallottunk.
Ezen a héten egyik este még az új Állami Operaházba is ellátogattunk, ahol egy új táncelőadást néztünk meg, illetve körbevezettek minket az épületben is. Az előadás tapasztalatait otthon megbeszéltük és elemeztük.
A hét végén többfelé is jártunk: Bygdoy félszigetén hajómúzeumokba mentünk, megismertük Gustav és Emmanuel Vigeland munkásságát, sétáltunk a híres Vigeland Parkban.
A második hét sem volt kevésbé eseménydús. Hétfőn a múzeumpedagógia című kurzus egyik óráját látogattuk meg, ahol erasmusos diákok tanultak. Szerdán a tanulók tartottak előadást arról, hogy képzelik el egy-egy oslói múzeum meglátogatását gyerekekkel úgy, hogy abból minél többet lehessen tanulni. Nagyon kreatív és használható ötleteket láttunk, amiket fel tudunk majd használni pályafutásunk során.
Kedden egész napos dobórán vettünk részt az ének-zene szakosokkal együtt. Egy afrikai dobtanár segített elsajátítani a konga-dobolás fortélyait, amit nagyon élvezett mindenki. Természetesen a gyerekek ritmuskészségének fejlesztésekor fel lehet majd a dobot is használni, úgyhogy ennek a kurzusnak nagyon örültem.
Csütörtökön Kozák Katalin drámafoglalkozásán vettünk részt, pénteken pedig dráma- és zenetagozatos óvodába mentünk. Körbevezettek minket az épületben, benézhettünk a csoportokhoz, kérdezhettünk a munkáról. Hasznos volt ez a nap olyan szempontból, hogy láttuk, miben különbözik a norvég óvodai nevelés a magyartól.
Hétvégén az oslói magyarok 1956-os megemlékezésén vettünk részt, ahol megismertünk sok norvégiai magyart. Örültek, hogy ott vagyunk, mert legalább még egy kicsivel jobban otthon érezhették magukat ezen az estén. Másnapra a fiatalok el is hívtak minket kirándulni a hegyekbe. Természetesen örömmel mentünk, hiszen a rutinos túrázók gyönyörű tájakra vezettek minket, sokat beszélgettünk és élveztük a tiszta levegőt, napsütéses őszi időt.
A harmadik, egyben utolsó hét nagy próbatétele számunkra a nehezen, de végül sikeresen összeállított előadás volt, amit szerda délelőtt prezentáltunk a sokszínű közönségnek. Szerencsére jól sikerült mindhárom kiscsoport bemutatója. A drámafoglalkozások tanulságait, az oslói tapasztalatokat, foglaltuk össze háromnegyed órában, ami a közönségnek is tetszett.
Az utolsó napokban még részt vettünk egy előadáson, mely a soknemzetiségű oktatás problémáiról szólt. Tanulságos volt számunkra, mert a magyarországi viszonyok teljesen különböznek a norvégiaitól. Beszélgetésre is sor került az oktatással és a kisebbségekkel, hátrányos helyzetű tanulókkal kapcsolatban.
A búcsúvacsora estéje vidáman telt, megköszöntük a főiskolai szervezők munkáját, sokat beszélgettünk a cserediákokkal, akik kíváncsian várják a tavaszi magyarországi útjukat.
 


 

 Samu Zsuzsanna - beszámoló

 
2008. október 13-tól október 31-ig annak a tíz szerencsés hallgató egyikének tudhattam magam, akik részt vehettek, és betekintést nyerhettek az Oslói Egyetem Pedagógiai Főiskola művészeti és drámapedagógiai képzésébe.
            Nagy várakozással indultam neki az útnak, – megjegyezném: ez volt életem első repülése. A három hét alatt rengeteg pozitív tapasztalatot gyűjtöttünk össze, persze volt köztük negatív is, de szakmailag mindenképpen csak tanultunk.
            Elsősorban angol nyelvtudásunkat mélyítethettünk el a való élet adta szituációk tárházában. Az első héten részt vettünk a Window to the World konferencián, amelyen különböző országokból érkező tanárok tartottak előadásokat és workshopokat. Nagyon izgalmasak voltak, bár sajnáltam, hogy az előadók egy része elveszett a téma megjelölésében és abban, hogy bemutassa országa oktatási rendszerét. Ennek következtében ezek az előadók csak később tértek rá a valódi, meghirdetett témájukra, amelyekre így kevesebb idő jutott. Ettől eltekintve mégis azt tudom mondani, hogy rengeteget tanultam: más nézőpontok, más gondolkodás, más „hangok”. Számos módszert láthattunk, tapasztalhattunk meg azzal kapcsolatban is, hogy az egyes országokban, miként szólítják meg a gyermekeket a játékokon keresztül.
            A második héten az ének-zene szakos és az erasmusos hallgatókkal töltöttünk több időt, számos órájukon is részt vehettünk. Megnyerte a tetszésemet, hogy az oslói főiskolán a tárgyakat tömbösítve tanulják, több időt és nagyobb figyelmet szentelve egy adott tárgynak. Így a diákok feladataikat hatékonyabban, alaposabban tudják elvégezni. Az egyik, amit kiemelnék a „dob-óra” volt, amelyen a diákok dobolni tanultak. A kellemes hangulat az hagyján, de fel kellett ismernünk, hogy a dobolással nemcsak a zenei kultúrát, koncentrációt és a ritmusérzéket lehet fejleszteni, hanem egyúttal a csoportos munka fejlesztésére, javítására is nagyszerűen alkalmazható, ahogyan azt később az óvodai látogatásainkból ki is tűnt. A második kiemelésre érdemes tárgy a múzeumpedagógia volt: egy hétfői alkalommal megismertük az elméletet, és a hallgatókra kiosztott feladatokat (csoportos munka). Rá két nappal egy-egy prezentációval álltak elő a diákok. A következő témákban készültek a prezentációkkal: A gyerekeket hogyan lehet beavatni a múzeum által felkínált témákba, melyek azok a múzeumok, ahova a gyerekeket el lehet vinni – és az érdekes a számukra? Milyen kérdésekkel lehet segíteni őket a téma megértésében, feldolgozásában, illetve mi módon lehet azt közelebb hozni hozzájuk? Érdekes, kreatív munkák születtek. A hallgatók ellátogattak a színhelyre, megismerték, megtapasztalták, az egyes múzeumok légkörét, majd kitalálták, hogy mi is érdekli őket valójában.
            Csodálattal tapasztaltam óvodai látogatásainknál a pedagógusok precizitását, hogy mennyire értik, tudják, ismerik a gyermeki lélek minden apró rezzenését –viselkedésükre, egész lényükre gondolok itt, és nemcsak a szakmai tudásra. Bár a magyar óvodarendszerről nincsenek mélyreható ismereteim, abban biztos vagyok, hogy a norvég rendszer sokkal fejlettebb, modernebb, akár professzionálisabbnak is nevezhető. Ilyenekre gondolok: Norvégiában több pedagógus jut a gyerekekre, sokkal több a játék, nincsenek „kötelező programok”, akkor alszik a gyerek, amikor akar,és nincsenek semmire sem rákényszerítve. Nagyobb hangsúlyt fektetnek a szokások kialakítására a drámapedagógia eszközeinek segítségével.
            Kozák Katalin foglalkozásai során sok új vagy hasonló drámajátékkal ismerkedtünk meg. A vele való munka – azt hiszem ezt mindegyikünk nevében állíthatom – volt a leghasznosabb, mind szakmailag, mind pedig „civilként, laikus emberként”. Sokat beszélgettünk vele a norvég kultúráról, a norvég oktatásról, megvitattuk vele és egybehangzóan támogattuk a csecsemőszínház mibenlétét. Ezen kívül gyakorlati tanácsokat is kaptunk, amellett, hogy Katalin rávilágított arra, hogy a formai részekre is figyeljünk oda: – amit később a prezentációnkban meg is próbáltuk valósítani.
            A prezentációnkat ottlétünk utolsó napján tartottuk meg. Három csoportban dolgoztunk. Megállapodtunk, hogy oslói élményeinket fogjuk feldolgozni, mindezt az ott szerzett tudás felhasználásával, hogy csak a legfontosabb eszközöket említsem: szoborjáték, asszociációs játék, szimbólumok, hang és kép játékkal való összeegyeztetése, bábjáték, gyermeki viselkedés megjelenítése – tettük mindezt úgy, hogy a formaiságot tűztük zászlónkra.
            Sajnáltam, hogy a bábozás alapjairól, technikájáról nem tanultunk, csak az ottani képzésről kaptunk információkat. A drámával, Kozák Katalinnal is csak csekélyke óraszámot kaptunk. Emellett elmondhatom, hogy példás vendégszeretettel fogadtak minket, minden tőlük telhetőt megadtak nekünk, ha bármilyen kéréssel hozzájuk fordultunk, érdemben adtak segítséget (hangszer, információ, stb.).
            Az utolsó héten csatlakoztak hozzánk, azok a norvég hallgatók, akik áprilisban az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára fognak látogatni. Már nagyon várják, mi pedig megpróbálunk minden tőlünk telhetőt a lehető legjobban megtenni azért, hogy itt tartózkodásuk a lehető legjobban sikerüljön, és minél több élményt és tapasztalatot gyűjthessenek össze nálunk.    
 


Hojtsy-Keresztény Zsuzsanna - beszámoló
 
 
            Osloi utunk tanulmányi részét a Window to the World című konferencián kezdtük. Ez egy három napos konferencia volt változatos témákkal, melyek közül többet tudok majd hasznosítani későbbi tanulmányaim során.
Az első—számomra fontos—előadás a Kultúra, és annak dimenziói címet viselte, amin megtudhattuk, hogy a különböző kultúrákból származó emberek milyen viselkedésbeli, életvitelbeli, identitásbeli stb. különbségeket hordozhatnak, valamint felhívta az előadó a figyelmet a másság tolerálására.
Fontos volt még számomra Novák Géza Máté előadása is, mely a kisgyermekekkel játszható drámajátékokról szólt. Fontos ismereteket adott át, valamint érdekes volt megfigyelni a helyi emberek reakcióit is. Nekik a legtöbb minden újdonságként hatott.
A harmadik előadás talán a csoportból nekem volt leginkább fontos. Itt egy új képzőművészeti látásmódot tanulhattam meg, amit fel tudok majd használni, mint végzett rajz műveltségterületes tanítónő. Egymás arcát kellet lerajzolni, majd két dimenzióból három dimenzióban megkonstruálni drótból.
            A második héten kezdődött el a külön számunkra összeállított program.
Játszás maszkokkal (Acting with masks) címet viselt az az óra, amit tartott nekünk egy helyi drámatanár. Itt azonban nagyon sajnáltam, hogy nem gyakorlati, hanem elméleti órán vettünk részt, így nem tudtunk igazán belelátni a módszerekbe.
             Sikerült betekintést nyernünk a norvég művészet egyes területeibe: láttunk balettet az újonnan épült operában, számos képet megtekintettünk a Nemzeti Galériában—köztük Munch öt képét is—, megismerkedhettünk az ország építészeti sajátosságaival, valamint a szobrászat terén nyújtott teljesítményével. 
             A második hét közepén részünk volt egy fergeteges dobórában, amit a helyi ének szakos halgatókkal együtt élvezhettünk. Öt órán keresztül rengeteget doboltunk, sokat tanultunk. Norvégiában—ahogy azt láthattuk az óvodákban—nagy hangsúlyt fektetnek a dobolós foglalkozásokra, ami fejleszti a gyerekek ritmusérzékét és zenei képességeit. Jó lenne alkalmazni itthon is.
Amint említettem, jártunk óvodákban, ahol megtudtuk, hogy a doboláson kívül nagy szeretettel alkalmazzák a drámapedagógiát is, mint olyan módszert, amivel sok oldalról tudják fejleszteni a gyerekeket. Sajnos ennek ellenére Norvégia nem emelkedik ki a drámapedagógia terén, ami talán azért is lehet, mert az óvodai jó kezdés után iskolában nem folytatják a drámapedagógia alkalmazását.
            A szervezett programokon szerzett tapasztalatok mellett sikerült betekintést nyernünk a norvégok életébe is. Fontos megemlíteni, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetnek az ott élő emberek a sportra és a természetjárásra. Érdemes lenne ránevelni a hazai gyerekeket is erre az életvitelre, hiszen a mozgás fontossága mellett megtanulnák jobban tisztelni és védeni a környezetüket.
             A második és harmadik héten Kozák Katival—kint élő magyar drámatanár—több alkalommal volt dráma óránk. Ezeken az alkalmakon készültünk fel a három hetet lazáró bemautató előadásunkra, ami nagyon tetszett a közönségnek. A közös drámaórák során megtudtuk azt is, hogy
sokban különbözünk a norvég fiataloktól. Konkrétabban, míg mi általában a tartalomra fektetjük a hangsúlyt, addig a norvégok inkább a formára. De különbség az is, hogy mi felszabadultabban tudunk színészkedni, szerepeket vállalni—Kati véleménye szerint.
            Ez a három hét rengeteg élménnyel és tapasztalattal szogált nekem, és úgy láttam, hogy a csoport többi tagjának is. Örülök, hogy részem lehetett benne, és ezzel is felkészültebb tanító és drámapedagógus válhat belőlem.
 
 


Dissemination

Szilvia Golyán

 

Project title: Teaching Foreign Language to Young Learners

Code: A1

 

Visit to Oslo University College, Faculty of Education and International Studies

20-30 April 2009

Tuesday 21 April
 
10.00
We had a formal meeting with the international coordination team. During the first week (from Tuesday to Thursday) I visited the classes and the kindergartens with two French colleagues. After the introducing Catrine had a presentation about the Norwegian education system, the Oslo University College and especially about the Faculty of Education and International Studies.
 
12.00
We visited Bygården Kindergarten (Bygården barnehage) where we observed an English lesson with 4-5 years old children. The teacher, Abbey is a native one, so she can use English fluently. The theme was about Teddy’s birthday. Children made a cake in the morning, at midday they had a playful lesson where they can use their English by songs and activities, for example, to make a puzzle with the cards in small groups leading with the teacher’s sentences in English. After the activities they celebrated Teddy with a cake and drink. She used Norwegian and English language parallel. One assistant helped her. The lesson took 30 minutes.
 
14.30
We observed three English lessons for teacher students. It was a resource lecture about differentiation. At the first lesson students worked in small groups together. Every group had a ‘station’ with a chart of differentiations. They used sticky notes to reflect and leave a comment, suggestion or question about the chart and after it they moved on. When they arrived back at their own chart they could review the notes had left for them. At the second lesson they had a presentation about these topics: why differentiate how we can use differentiated instruction, and strategies that support differentiation. At the third lesson they had a discussion activity of the examples guided by questions, for example: How does this example differ from the traditional teaching? How does it fit some of the key elements of the differentiation classroom? How was introduction differentiated? How were students grouped?

Wednesday 22 April

 
11.00
We visited Davina’s Kindergarten (Davina’s barnehage) where we observed an English lesson with 5-6 years old children. This kindergarten is a private one. Davina is a native teacher. She uses the Teddy project and lots of added materials. She is like an actress; she is not only singing a song or tells a poem, she acts them out. The lesson was joyful, full with lots of activities. When she used the booklet children could observe the original tools because she put them in front of the booklet. They could touch it and in this way she could involve them into the organization of the lesson. She used English language during the lesson and not very often Norwegian language only if it seemed necessary. One assistant helped her. The lesson took 30 minutes.
 
13.00
I had a formal meeting with Elena who is the coordinator of ‘Learning English with Teddy’ project. She let me know the materials. Teddy’s box is included: teacher’s book in Norwegian, 10 pupil booklets, DVD, songbook and CD, lotto.
Teddy is based on the idea that every child can learn English. The materials aim at giving all pupils good mastering experiences through play and social interaction. It takes into account that children learn in different ways, among other things, the teaching appeals to the use of several senses.
Julie Monsen has developed the teaching materials, has thirty years of teaching experience says: My experience in developing Teddy has shown that all children can learn a foreign language using orally based, practically oriented teaching.
Teddy is based on development psychologist Vygotsky’s development theory on the relationship between learning and development, ‘the zone of proximal development’. Vygotsky’s belief is that what you can do today with somebody else; you can do on your own tomorrow. Teddy builds on the method in TEAACH. In order to give a child good mastering experiences, the teaching is structured and definite. This gives the child security, because the teaching situation is predictable and clear. Security gives the child the possibility to use his/her own sense and abilities, which are a condition for all learning.
They are going to the end of this project (it takes a year) and now Elena is working on the evaluation.

 

Thursday 23 April
 
8.30
We observed three English grammar workshops for teacher students. They practised grammatical things, for example types of verbs, phrases, fragments and so on. Students were future primary and lower secondary English teachers (because of the Norwegian educational system).
 
11.30
I had a meeting with Geir who is the international coordinator at the faculty. We had a discussion about the partnership between the Norwegian and the Hungarian Colleges, about the subjects what we can offer each other.
 
13.00
I had a formal meeting with Elena, who is the coordinator of Teddy project and Christine, who is a French colleague and also an English teacher. We had a discussion about the Teddy’s project. We shared our national and personal experiences on English teaching.

Friday 24 April
 
11.30
I had a chance to join the teacher’s informal meeting at the early childhood department and I could personally talk to the other colleagues about the education system, differences and same things. We could share opinions and ideas about our own teacher training customs, pro and contra.
 
12.30
I visited Frogner Kindergarten (Frogner barnehage) and observed an English lesson with Abbey. The theme (Teddy’s birthday) was the same as she did on Tuesday with another group, but she used another way to work on it. At first they welcomed Teddy as usually. After it she showed them the pictures of the booklet and they spoke about the situations. She used Norwegian and English language parallel. They practised the names of some animals, for example duck, cow, cat, dog and horse together. After it was an individual work, everybody chose an animal from the bag and she or he tried to say the name of it in English or Norwegian. Abbey helps them if it was necessary. And finally they worked in three small groups. They had sheets with different animals on them. They tried to sing the Old MacDonald’s song together. When they heard an animal’s name they had a look their sheet and they put a marble on the picture if it was on it. At the end of the song they checked their work and said goodbye to Teddy. One assistant helped her. The lesson took 15 minutes.
I had a short interview with Abbey after this lesson. I asked some questions, which were focus on: how this project could be adapted in Hungary, for example; what you think about the booklets (My interest was focus on appeared Norwegian customs in it, for example, Teddy with a Norwegian passport, Teddy is skiing in winter.); how necessary and important is to work with native speaks in early childhood.

Monday 27 April
 
9.30
I visited Davina’s Kindergarten (Davina’s barnehage) again where I observed an English lesson with 3-4 years old children. Bridget is a native teacher. She started her lesson with saying hello Teddy. They told a poem together about Peter and Paul who are birds. After that they counted with the grandmothers. She involved the children into a part of the activity, for example, to put together the grandmothers. After that they practised three animal’s name (cow, horse and sheep). They sang together the Old MacDonald’s song with these animals. She used mostly English during her lesson. Two assistants helped her. The lesson took 15 minutes.
 
11.30
I joined an informal meeting with some of the faculty’s teachers at early childhood department. They were interested in the Hungarian Educational Systems and actual difficulties. I spoke about our subject for future primary teachers, which one would like to make them ready teaching English in early childhood.

 

Tuesday 28 April
 
9.00 – 14.00
I observed the international students’ presentations of Multi-cultural Identity in a Global World course.
Each presentation took approx. 18-20 minutes, followed by a few minutes’ questions. The presentations were focus on the following points: Why did they choose this topic? Short overview of the report, some dilemmas/challenges working with the topic, what did you find interesting? What could you want to do further research on if you had the time?
The titles of the representations were: The role of the teacher, “Great, a multicultural classroom!” Teaching in a multicultural context, Cultural Inclusion, Treatment of culture in the Catalan and Norwegian educational systems: focusing on multiculturalism, Children’s rights in Norwegian kindergartens, (He)art!, The interactional relationship between the teacher and the child(ren).

Wednesday 29 April

 
9.00 – 12.00
I observed the international students’ presentations of Multi-cultural Identity in a Global World course.
The titles of the representations were: Nonverbal communication in the classroom, the influence of globalisation in a classroom, Children’s autonomy in the classroom, Relationship in the kindergartens and in the schools, Participation in Norwegian school lessons.
 
12.00
I joined a semi-formal meeting and a Goodbye Lunch with the students of Multi-cultural Identity in a Global World course. I had a chance to talk to international students about standing and learning in another country’s college. Geir, who is the leader of the international course summarized his general opinions and feelings about the course and got information about the evolution.

Summary
If we would like to welcome international students, the language can be a difficulty; because in our college we have not courses in English, maybe because of we have not foreign students at the moment. We need to examine this problem and have to work on it.
The materials of Teddy’s project seem to be useful in Hungarian kindergartens. We have to work on in-service trainings if we would like to start it in practise and we need to think about how we can involve this knowledge into the graduated level.