|
dr. Kállai Ernő a romák társadalmi integrációja érdekében, pedagógusként és tudományos kutatóként végzett munkájának elismeréseként részesült a Kisebbségekért Díjban.
A 2006. évi Kisebbségi Díjat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a Parlamentben 2006. december 19-én.
Kállai Ernő roma családban nevelkedett, első generációs értelmiségiként, több területen folytatott sikeres tanulmányokat. Kezdetben a családi hagyományok nyomán muzsikusnak készült, konzervatóriumot végzett. Később történész diplomát szerzett, tanult szociológiát, politológiát, jogi doktorrá avatták. Jogelmélet, jogszociológia területével foglalkozó Ph.D. disszertációjának védése előtt áll. Volt általános iskolai napközis nevelő-, történelemtanár, kollégiumi nevelőtanár, egyetemi oktató. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete Romológiai Kutatócsoportjának, illetve a Váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola Romológiai és Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének vezetője. Nevéhez fűződik a roma nemzetiségi tanító és óvodapedagógus szakok tudományos alapjainak lerakása. Megközelítőleg ötven, a tudományos közélet által is számon tartott dolgozatot adott közre magyar és idegen nyelven, rangos szakmai folyóiratokban, tanulmánykötetekben. Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványnál a roma programok egyik vezetője.
December 18-a a Kisebbségek Napja. Az eseményhez kapcsolódóan 1995 óta minden év december hónapjában átadásra kerül a Kisebbségekért Díj, amelyet a Magyar Köztársaság miniszterelnöke alapított. Az elismerést olyan hazai és határon túli személyek és szervezetek kapják, akik, illetve amelyek a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén kiemelkedő tevékenységet végeztek a kisebbségek érdekében.
|