|
Mi a hallgatói jogviszony?
A hallgató a főiskolával hallgatói jogviszonyban áll. A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre és a hallgatói névsorból való törlést kimondó határozat jogerőre emelkedésének napjáig, illetve az adott tanévben a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követő első záróvizsga időszak utolsó napjáig tart.
Hány félévig szüneteltethetem a hallgatói jogviszonyomat?
A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév.
Mi a passzív félév?
Passzív félév olyan félév, amikor a hallgató bejelenti, hogy nem kíván tárgyat felvenni, ill. teljesíteni a következő félévben. Ilyenkor a hallgatói jogviszony szünetel, vagyis diákigazolvány, ösztöndíj, kollégiumi elhelyezés, stb. nem jár, de továbbra is jár pl. az ingyenes orvosi ellátás. Ha a hallgató nem jelenti be, hogy passzív félévet tölt, de nem vesz fel egyetlen tárgyat sem, akkor szintén passzív félévre kerül.
Mi az aktív félév?
Aktív félév olyan félév, amelyikre a hallgató beiratkozik/bejelentkezik, és legalább egy kreditpontos tárgyat a NEPTUN-rendszerben felvesz. Ebben a félévben minden juttatás jár, ami egy hallgatónak járhat.
Milyen módon kérhetek iskolalátogatási igazolást?
Kérheti telefonon, személyesen vagy e-mailben a Tanulmányi Iroda munkatársaitól. Az igazolás személyes igénylés esetén azonnal átvehető és elvihető, vagy a hallgató kérésre kipostázzuk a megadott postacímre. Az igazolás a beiratkozás/bejelentkezés után adható ki és az aktuális félév végéig él. Ezután a következő félévben ismét új igazolást kell kérni.
Mi a teendőm az árvaellátáshoz kapott nyomtatvánnyal?
Az árvaellátás igényléséhez kapott nyomtatványt, a beiratkozást/bejelentkezést követően kell eljuttatni a Tanulmányi Iroda részére. Az igazolás személyes igénylés esetén azonnal átvehető és elvihető, vagy a hallgató kérésére kipostázzuk a megadott postacímre.
Hány félévig lehetek államilag finanszírozott hallgató?
A Ftv. 12 államilag támogatott félévet (aktív) rendel minden hallgatóhoz, az alábbi kikötésekkel:
1. Államilag finanszírozott helyre kerül felvételre, vagy átsoroláskor lép át.
2. Minden képzési szinten csak az első végzettséget finanszírozza az állam.
3. Az adott képzéshez a képzési idő + 2 félév államilag finanszírozott félév jár.
Ha képzési időn túli hallgatóként átkerülök költségtérítéses képzésre, kaphatok bármilyen kedvezményt?
Igen, a felvett kreditek alapján számítjuk a költségtérítési díj összegét.
Mikor és hogyan kerülhetek át államilag finanszírozott képzésre költségtérítéses képzésről?
Az államilag támogatott, illetve költségtérítéses képzési forma közötti átsorolásról a tanév végén a képzési időszak lezárását követően születik döntés. Külön kérvény nem kell hozzá.
Az államilag támogatott hallgatói létszámkeretre az vehető át, aki:
Az utolsó két bejelentkezett félévben megszerezte az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiségének legalább 50 %-át, és az összesített korrigált kredit index alapján létrehozott hallgatói rangsor elején lévő hallgató, továbbá az összesített korrigált kreditindexe magasabb, mint az államilag támogatott hallgatók összesített korrigált kreditindex-jegyzékén a rangsor alsó ötödénél elhelyezkedő hallgató éves kreditindexe.
Mi a NEPTUN-rendszer?
NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszer: Segítségével információkat szerezhet a hallgató a tanulmányi- és pénzügyeiről, valamint a NEPTUN-rendszerben kell felvenni a tárgyakat, illetve jelentkezni a vizsgákra.
Hogyan tudok bejelentkezni a NEPTUN-rendszerbe?
Ügyintézés/Beiratkozás bejelentkezés menüpontban az aktuális félév kiválasztásával.
Mi a NEPTUN-kód, és a hozzá tartozó jelszó?
A NEPTUN-rendszerbe való belépéshez szükséges a NEPTUN-kód ún. azonosító, amely egy
6 jegyű karaktersorozat, amit az első éves hallgatók a beiratkozáskor kapnak meg, az induló jelszóval együtt, ami pedig a hallgató születési dátuma 19-al és pontok nélkül (pl.: a 1980.12.31-én születetteknek 19801231-t). Első beiratkozáskor kötelező megváltoztatni az induló jelszót!
Hol tudom elérni a NEPTUN-rendszert?
A NEPTUN rendszert a főiskola honlapjának nyitóoldalán rögtön megtalálható felül (www.avkf.hu).
Hol találom az órarendet?
Az órarend évfolyam, szak, tagozat szerint megtalálható a főiskola honlapján (www.avkf.hu), a Hallgatóinknak/Tanulmányi ügyek/Órarend menüpontban. A hallgatók a honlapon megtalálható féléves órarend alapján állíthatják össze a saját órarendjüket a szakjukra, tagozatukra vonatkozó mintatanterv alapján.
Hogy van kialakítva az órarend?
A főiskola órabeosztása a Budapest-Vác közötti zónázó vonatok menetrendjéhez igazodik. Az oktatás általában az első órával, 8.50-kor kezdődik. Az órarendben nemcsak az adott óra sorszáma, hanem az időpontja is szerepel! Megfigyelhető, hogy minden második óra után van csak szünet. Ez azért van így kialakítva, mert általában az egyes tárgyakat nem 40, hanem összevonva, 80 perces időtartamokban oktatják a főiskolán. Utána azonban – az 1-2. óra kivételével – 20 perces szünet áll a hallgatók rendelkezésére a pihenésre, illetve, hogy átérjenek az egyik teremből vagy épületből a másikba.
Nappali tagozaton mikor van oktatás?
Nappali tagozaton órarend szerint hétfőtől péntekig folyik az oktatás a szorgalmi időszakban. A szorgalmi időszak első hete a regisztrációs hét, amikor általában nincs oktatás.
Nappali tagozaton mennyit lehet az órákról hiányozni?
Nappali tagozaton, ha a hallgató hiányzása bármilyen oknál fogva a tárgy félévi összes óraszámának 20 % -t meghaladta, (Egységének, 40 perc) a félév elfogadása megtagadható. A tárgy oktatója a félév folyamán legfeljebb az óraszám 50%-áig adhat távolmaradási engedélyt.
Levelező és esti tagozaton mikor van oktatás?
Levelező tagozaton órarend szerint szombatonként van oktatás a szorgalmi időszakban. Félévenként általában plusz három hétköznappal is kell számolnia a hallgatóknak a közoktatás tavaszi, illetve őszi szünetében. Erről szintén az órarendben és az eseménynaptárban tájékozódhatnak az érintettek.
Levelező tagozaton mennyit lehet az órákról hiányozni?
Levelező és esti tagozaton tárgyanként és félévenként a hiányzás egy alkalommal történhet.
Tematikát hol tudok kérni?
Tematikát az egyes intézetekben lehet kérni.
Mi az a mintatanterv?
Az ún. mintatanterv a szakok ajánlott felépítését mutatja. Felsorolja a tantárgyakat, megadja ezeknek a képzés időrendjében elfoglalt optimális helyét, kreditértékét, a kurzusok típusát (előadás, szeminárium), a félévzárás módját (gyakorlati jegy, vizsga), valamint a tantárgy felvételének előfeltételét. A táblázatban feltüntetett tantárgyak elvégzése kötelező, ütemezésük azonban eltérhet a közölttől.
Hol találom a mintatanterveket?
A mintatantervek szerepelnek az Intézményi tájékoztatóban, és megtalálhatók a főiskola honlapján a Hallgatóinknak/Tanulmányi ügyek/Mintatantervek menüpontban.
Hogy tudok tárgyat felvenni, leadni?
A tárgyakat a tárgyfelvételi időszakban a NEPTUN-rendszerben kell felvenni a Tárgyak/Tárgyfelvétel menüpontban. Először válassza ki az aktuális, a saját mintatantervét, és utána listázza ki a tárgyakat. Tárgyleadás a Tárgyak/Felvett tárgyak menüpontban. A tárgyfelvételi időszakot az adott félévre vonatkozóan az eseménynaptár illetve a szorgalmi időszakra vonatkozó tájékoztató tartalmazza.
Hány alkalommal vehetek fel egy tantárgyat?
Egy tantárgyat összesen három alkalommal lehet felvenni, ha a hallgató harmadik alkalommal sem teljesíti a tárgyat, akkor elbocsátjuk az intézményből. Egy félévben 3-szor lehet vizsgázni egy tárgyból.
Hányszor vehetek fel szigorlatot?
Háromszor lehet a szigorlatot felvenni, azonban adott félévben csak akkor számítjuk a tárgyfelvételek számába be a felvett szigorlatot, ha volt belőle a hallgatónak érvényesített vizsgajelentkezése.
Milyen tárgyat vehetek fel csak vizsgára?
Az előző félévből (és csak közvetlenül az előző félévből) minden olyan tárgyat felvehet ebben a félévben ún. csak vizsga kurzussal, amiből előző félévben megszerezte az aláírást, és maradt min. 1 vizsgalehetősége.
Ebből a tantárgyból nem lesz ebben a félévben kontaktóra, viszont vizsgaidőszakban háromszor mehet el belőle vizsgázni.
A "csak vizsga" kurzusfelvétel is tárgyfelvételnek minősül, TVSZ szerint egy tárgyat háromszor lehet felvenni.
Amennyiben a hallgató csak vizsgára felvett egy tárgyat, úgy felveheti a ráépülő tárgyat kontaktórával ebben a félévben, azzal a kikötéssel, hogy előbb kell érdemjegyet szereznie az előfeltételből.
Hogyan pótolható egy hiányzó gyakorlati jegyes tárgy?
Gyakorlati jegyes tárgyat nem lehet következő félévben pótolni.
A gyakorlati jeggyel záruló tárgyak mindig a mintatantervnek megfelelő páros (tavaszi) ill. páratlan (őszi) félévben meghirdetve.
Így ezeket csak abban a mintatantervnek megfelelő félévben tudják felvenni és teljesíteni.
Amennyiben nem teljesít egy gyakorlati jeggyel záruló tárgyat, úgy következő félévben a ráépülő tantárgyat sem vehetik fel természetesen.
Hol találom a tanulmányaimra vonatkozó határidőket?
A féléves eseménynaptárban és a TVSZ-ben. A főiskola szenátusa által elfogadott határidők, programok események megtalálhatók a főiskola honlapján az Eseménynaptár c. menüpontban. A TVSZ, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat a tanulmányokra vonatkozó szabályokat tartalmazza. A TVSZ megtalálható a főiskola honlapján a Hallgatóinknak/Tanulmányi ügyek/Szabályzatok c. menüpontban és az Intézményi tájékoztatóban.
A honlapon lásd: http://www.avkf.hu/index.php/hu/esemenynaptarhallg.html
Pontosan mit, mennyit és milyen határidőre kell befizetni?
A főiskola Hallgatói juttatások és térítések szabályzata (HAJUTE) tartalmazza ezeket a határidőket és díjakat, tájékoztatást adunk a honlapon illetve a Tanulmányi vagy a Gazdasági Hivatalban, illetve a az Intézményi tájékoztatóban.
Kaphatok-e részletfizetési kedvezményt a költségtérítés befizetéséhez?
Nem. A 2010/2011. tanévtől kezdve a részletfizetés lehetősége megszűnt.
Hogyan kaphatok diákigazolványt?
- A Tanulmányi Hivatalban kell kérni egy „FELSŐOKTATÁSI DIÁKIGAZOLVÁNY-IGÉNYLŐLAP” c. formanyomtatványt, és egy főiskolai csekkszelvényt, amin 1600 Ft-ot kell befizetni postai úton„Diákigazolvány igénylés – NEPTUN-kód” megbízási jogcímen.
- A „FELSŐOKTATÁSI DIÁKIGAZOLVÁNY-IGÉNYLŐLAP” c. nyomtatványt ki kell tölteni a hozzá adott kitöltési útmutatónak megfelelően, továbbá rá kell ragasztani egy - az útmutató tájékoztatása szerint megfelelő - igazolványképet.
- A hallgatónak a saját NEPTUN felületére, az Ügyintézés/Diákigazolvány igénylés menüpontba belépve, rá kell kattintani a kék színű „Új felvétel” c. gombra, így egy új ablak nyílik meg, amiben a következőket kell rögzíteni:
- „Sorszám” – a „FELSŐOKTATÁSI DIÁKIGAZOLVÁNY-IGÉNYLŐLAP” sorszáma, amely a lap jobb felső sarkában található.
- „Igény típusa” – Ki kell választani a legördülő menü lehetőségei közül azt, amelyik a hallgatóra vonatkozik.
- „Cím” – ellenőrizzék le az itt található címet, ezt esetlegesen módosítani a Saját adatok/Elérhetőségek menüpontban a „Címek” fülön lehetséges.
- Végül a „Mentés” gombra kattintva rögzíteni kell a beállított adatokat.
- A befizetetést igazoló feladóvényt, és a kitöltött „FELSŐOKTATÁSI DIÁKIGAZOLVÁNY-IGÉNYLŐLAP”c. nyomtatványt – a NEPTUN-ban történt rögzítés után – le kell adni a Tanulmányi Hivatalban.
- A leadást követően elindul az igénylés folyamat, amely körülbelül 30 napot vesz igénybe. A Tanulmányi Hivatal ajtaján találhatók azon hallgatók nevei, akinek megérkezett és átvehető a diákigazolványuk.
- Amennyiben a hallgató leadta az igénylést, ideiglenes diákigazolványt igényelhet, amelyhez egy igazolványkép és 360 Ft eljárási díj befizetése szükséges.
Honnan tudom, hogy megérkezett-e a megigényelt igazolványom?
A Tanulmányi Hivatal előtti hirdetőtáblán olvasható azon hallgatók névsora, akiknek megérkezett az igazolványa.
Hogyan kaphatok ideiglenes diákigazolványt?
A Tanulmányi Hivatalban igényelheti az a hallgató, akinek állandó diákigazolvány igénylése folyamatban van. Az ideiglenes diákigazolvány kiállításához szükséges 1 db igazolványkép, és 360 Ft.
Mi történik, ha lejár az ideiglenes diákigazolványom, de még nem kaptam meg a véglegeset?
Amennyiben az ideiglenes diákigazolvány érvényességi ideje alatt nem készül el az állandó diákigazolvány, az Tanulmányi Hivatal munkatársai meghosszabbítják az ideiglenes diákigazolványt.
Meddig érvényes a diákigazolványt érvényesítő matrica?
Az őszi félévben kiadott matrica a következő év március 31-ig, a tavaszi félévben kiadott október 31-ig érvényes.
Helyettesítheti-e a hallgatói jogviszony-igazolás a diákigazolványt?
Nem, mert a hallgatói jogviszony-igazolás nem jogosít semmilyen kedvezményre, csak arra szolgál, hogy a diák igazolhassa, melyik oktatási intézmény hallgatója.
Hogyan kaphatok diákhitelt?
A felsőoktatásban tanulók döntő többsége jogosult a Diákhitelre. A kölcsönt felveheti államilag támogatott és költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató is, akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanul.
Diákhitel felvételére jogosult mindenki, aki:
- 40. életévét még nem töltötte be,
- magyar állampolgár,
- menekültként elismert,
- letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezik.
Ha e feltételek valamelyikének megfelel, akkor a diákhitelt felveheti, ha mindemellett:
- felsőoktatási intézményben érvényes hallgatói, tanulói jogviszonnyal rendelkezik,
- lakóhelyét a személyi adat- és lakcímnyilvántartásba bejelentette,
- az adott képzési időszakra bejelentkezett és
- nem rendelkezik érvényes Diákhitel szerződéssel.
A szükséges nyomtatványokat a nagyobb postahivatalokban, illetve az együttműködő bankok, takarékszövetkezetek kijelölt fiókjaiban lehet beszerezni.
További információ: www.diakhitel.hu.
Hol szerezhetek akkreditált nyelvvizsgát?
ECL Nyelvvizsgahely, AVKF Idegen Nyelvi, Nemzetiségi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet 2600 Vác, Szent Miklós tér 1-3.
Hol találom az akkreditált nyelvvizsgát kiállító nyelvvizsgaközpontokat, és az elfogadott nyelveket?
A Nyelvi Akkreditációs Központ honlapján: www.nyak.hu.
Ha betöltöm a 40. életévet nyelvvizsga teljesítése alól kaphatok-e mentességet?
Amennyiben a képesítési követelmények általános nyelvvizsgát írnak elő, a követelmény teljesítése alól mentesülnek azon hallgatók, akik tanulmányaik – első évfolyamon történő – megkezdésének évében legalább a 40. életévüket betöltik, és a felmentést általános kérvénynyomtatványon kérvényezik a Tanulmányi Hivatalban. Ez a szabályozás azokra a hallgatókra vonatkozik, akik legkésőbb a 2015/2016. tanévben tesznek záróvizsgát.
Záróvizsga után mennyi idő alatt kell a nyelvi kimeneteli követelményt teljesíteni?
A záróvizsga után nincs időkorláthoz kötve a nyelvi kimeneteli követelmény teljesítése.
Tanulmányaim alatt intézményen belül más tagozatra kérhető-e az átvétel?
Igen, a kérvények rendje szerint minden félév vizsgaidőszakának végéig kell leadni a tagozatváltási kérelmt a térítésekkel járó kérvénynyomtatványon a Tanulmányi Hivatalba. Az eljárási díj 3000 Ft.
Tanulmányaim alatt intézményen belül más szakra kérhető-e az átvétel?
Nem, felvételi eljárással lehet más szakra bekerülni.
|