Kulturális események
Dr. Skrabski Árpád Stephanus-díjban részesült
 
 
Főiskolánk postumus Professor Emeritusa, Dr. Skrabski Árpád 2010. május 10-én Stephanus-díjban részesült. A Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány kulturális elismerését az idén teológiai kategóriában Farkasfalvy Dénes professzornak, irodalmi kategóriában pedig Kopp Mária orvos-pszichológusnak, illetve kutatótársának és férjének, a tavaly elhunyt Skrabski Árpádnak ítélték oda. A díjat Kopp Mária személyesen vette át Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsektől és Spányi Antaltól, a Stephanus Alapítvány kuratóriumának elnökétől.
 
 
Szombathelyiné Dr. Nyitrai Ágnes miniszteri dicséretet kapott

2010. április 21-én, a Bölcsődék napján főiskolánk Neveléstudományi és Módszertani Intézetének intézetvezetője, Szombathelyiné Dr. Nyitrai Ágnes miniszteri dicséretben részesült. A díjátadó ünnepségről bővebben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján olvashatnak. Elismeréséhez gratulálunk!

 
 
"Stressz és iskola" - nyílt nap a Parlamentben
Az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottsága, valamint az Egészséges Ifjúságért Alapítvány ,,Stressz és Iskola" címmel nyílt napot szervezett 2010. március 4-én a Parlamentben.
Czeizel Endre, Ranschburg Jenő, Popper Péter és Vekerdy Tamás előadásait követően került sor a délutáni szakaszra, melynek főszereplői a diákok voltak.
A Plenáris Workshop megnyitóját dr. Beer Miklós váci megyéspüspök úr tartotta. Főiskolánk III. éves szociálpedagógia szakos hallgatója, Lukács Lilla a kortárssegítésben szerzett tapasztalatairól számolt be nagy sikerrel.
 
Gratulálunk neki!
  
 
Apor napok 2010
"A szeretet értelemgazdag, az értelem pedig szeretetteljes"
(XVI. Benedek)

Az idén az Apor napok április 8-án és 9-én került megszervezésre
Hagyományainkhoz híven a rendezvény szentmisével kezdődött, amit a főiskolánk fenntartója Dr. Beer Miklós celebrált. Ezt követően került sor a "Professor Emeritus" címek átadására.
A konferencia szakmai súlypontját a szociálpedagógia időszerű kérdéseit firtató előadások és a szociálpedagógiai képző intézetek munkacsoportjai képezték. Az egyik munkacsoport keretén belül a képzőintézeteket képviselő munkatársak a szociálpedagógia szakmai beazonosításának kérdéskörében egy közös nemzeti állásfoglalást fogadtak el.
 
A konferencia programja itt letölthető PDF formátumban.
 
Erasmus Információs Nap
Az AVKF Idegen nyelvi, Nemzetiségi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete 2010. március 17-én Erasmus Információs Napot szervezett.

Az Erasmus napon Bodó Erika ismertette az Erasmus program részleteit, illetve meghirdette a 2010/2011-es tanévre vonatkozó Erasmus tanulmányi mobilitási és külföldi szakmai gyakorlati pályázati lehetőségeket.
Dr. Rabár Ferenc tájékoztatta a hallgatókat az erdélyi mobilitási lehetőségekről, továbbá volt-Erasmusos diákok meséltek külföldi élményeikről.

A programon elhangzott előadás bemutatója itt letölthető PPS formátumban.
 
Advent a főiskolán
2009. december 10-én „Advent a főiskolán” címmel Dr. Beer Miklós váci megyés püspök a hagyományos adventi műsor keretében tartott adventi elmélkedést a főiskola diákjainak, munkatársainak. Az ünnepség közös énekléssel kezdődött, majd Horváth István tanár úr IV. évfolyamos szolfézs csoportja adta elő Händel: Jöjj béke szárnyas hírnöke és Händel Örvendj világ című zeneműveket. A főiskola zenekara Corelli: Pastorale című darabját játszotta Deákné Szabó Zsuzsanna vezetésével. Ezt követően hangzott el Adorjánné Nagy Aranka Örök adventben című verse Ignácz Krisztina főiskolai hallgató előadásában. Óvodapedagógus szakos hallgatóink kórusának előadásában a Flos ut rosa floruit kezdetű kétszólamú kanció csendült fel Pintér Ilona Eszter vezényletével. Az AVKF Bálint Sándor Hagyományőrző Körének műsorát a főiskolai női kar előadása követte, majd Juhász Gyula Karácsony felé című versét szavalta Kisdi Kinga főiskolai hallgató. Az adventi műsort a főiskola női karának előadása és Dr. Beer Miklós elmélkedése zárta.
 
Nyílt napok
A 2009/2010. tanévben főiskolánk 2009. december 2-án és 2010. január 12-én tartott nyílt napot a főiskola képzései iránt érdeklődőknek. Képzéseink, kollégiumunk, a színes diákélet bemutatását követően az érdeklődők iskolai órákon, foglalkozásokon vehettek részt. A két nyílt nap közel 150 érdeklődőt vonzott.   
 
Katolikus középiskolák országos helyesírási versenye
2009. október 13-án zajlott főiskolánkon a katolikus középiskolák országos helyesírási versenye. A versenyt követően a résztvevők Vác város nevezetességeit tekintették meg.
 
Ferences lelkiségi napok
Főiskolánk a ferences rend alapításának 800. évfordulójára emlékezett 2009. október 6-7-én. A ferences lelkiségi napok vendége volt Böjte Csaba testvér. Vác város önkormányzata nevében Dr. Molnár Lajos alpolgármester és Zomborka Márta közgyűjteményi és közművelődési referens mondott köszöntő beszédet. Főiskolánk tanárai, Ifj. Dr. Rabár Ferenc A ferences szellemiség a keresztes nővérek életében címmel, Dr. Szatlóczkyné Dr. Gajdóczki Zsuzsanna A lelkiismeret felelőssége címmel tartottak előadást. Az érdeklődők Szent Ferenc életéről szóló filmrészleteket láthattak és a ferences lelkiség iránt elkötelezett világiak és szerzetesek tanúságtételét hallhatták. A résztvevők a konferencia másnapján ünnepi szentmisén és hangversenyen vettek részt. A szentmise főcelebránsa Dr. Paskai László OFM, bíboros, ny. esztergom-budapesti érsek, Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök voltak. A hangversenyen főiskolánk diákjai és oktatói működtek közre. Lehetőség nyílt pódiumbeszélgetésre is Böjte Csaba testvérrel. A rendezvényt a Ferences lelkiségi pályázat eredményhirdetése, díjkiosztója, majd táncház zárta.
 
Kazinczy emlékév
Főiskolánk a várossal közösen 2009. április 15-én tartotta rendezvényét a Kazinczy emlékév alkalmából.
A Katona Lajos Városi Könyvtár és a Váci Múzeum Egyesület szervezésében, Kovács Dániel főiskolai tanár tartott Kazinczyról előadást a Központi Épület Szent Cecília termében.
 
Apor Emléknap 2009.
„Ember az embertelenségben” volt a mottója az Apor Konferenciasorozat idei rendezvényének, melyre 2009. április 2-án, csütörtökön került sor a II. János Pál előadó teremben.
A program 9.00 órakor szentmisével kezdődött, amit Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke mutatott be. A konferenciát Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, az AVKF címzetes főiskolai tanára nyitotta meg. Előadást tartottak többek között: Dr. Brückner Ákos Előd O. Cist., az Apor Vilmos Emlékbizottság elnöke, Dr. Takács Nándor, ny. székesfehérvári megyéspüspök, Telenkó Miklós, görögkatolikus lelkész, Dr. Molnár István egyetemi tanár, és Dr. Rabár Ferenc főiskolai docens.
További információ: Rektori Hivatal.
 
Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia 2009. évi, 3. változatának vitája
2009. március 19-én az Apor Vilmos előadó teremben került megrendezésre a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia 2009. évi, 3. változatának vitája a Magosfa Alapítvány, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös szervezésében.
 
 
"Egy gondolat bánt engemet..."
Női szemmel a forradalomról és a szabadságharcról - március 11-én az Apor Vilmos teremben emlékeztünk meg 1948. március 15-i eseményekről.
A műsort a helyszínen szerkesztettük hozott műsorszámokból, tea és sütemény mellett. A program díszvendége: Kóka Rozália népmesemondó volt.
 
Erasmus információs nap
Az Idegen nyelvi, Nemzetiségi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete 2009. március 24-én, "ERASMUS napot" szervezett a Szent Miklós téri épületben, a Latinovits 1. Teremben.
A résztvevők az megismerkedhettek az ERASMUS Program pályázati lehetőségeivel, és meghallgathatták az ERASMUS Programban már részt vett diákok élménybeszámolóit. A program részeként filmvetítésen is résztvehettek az érdeklődők.
 
Ünnepi előadás
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a Magyar kultúra Napja alkalmából 2009. január 22-én a Madách Imre Művelődési Központ Színháztermében ünnepi műsort szervezett. A programban versek, zeneművek, népmesék és népdalok szólaltak meg a főiskola hallgatói, tanárai és előadóművészek tolmácsolásában.
Néptáncok és néphagyományok elevenedtek meg a színpadon, valamint átadásra kerültek városi kitüntetések és díjak.
Közreműködők voltak: Németh Kristóf színművész, Hideg Anna, Karácsony István, Lőte Enikő, Pál István, Pintér Ilona Eszter, Sirák Péter és Túri György előadóművészek, Juhász Dénes és zenekara, valamint a főiskola hallgatói.

Képek az ünnepségről
 
Nemzetközi konferencia
A Magyar Tudomány Hónapja alkalmából az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Természettudományi és Matematikai Intézete 2008. november 20-21-én nemzetközi konferenciát rendezett A természettudományos gondolkodás megalapozása és megszerettetése címmel.
Társszervezők:MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót, és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest voltak.