Óvodapedagógus

Képzésforma: 
Alapképzés (BA)

I. A szak bemutatása
II. Képzési és kimeneti követelmények
III. Tantervi háló

I. A szak bemutatása


A képzés gyakorlatközpontú, már az első félévtől lehetőségük van a hallgatóinknak „gyermek-közelben” kipróbálni magukat. A saját fenntartású gyakorló óvodánk keresztény nevelést biztosít az óvodáskorú gyerekek számára, így a hallgatóink a gyakorlatban is megtapasztalhatják és elsajátíthatják az életkori sajátosságokat figyelembe vevő, hiteles keresztény pedagógia módszereit, attitűdjét. A keresztény nevelés bázisára épül még az óvoda inkluzív szemléletű pedagógiája, mely egyaránt jelenti a sajátos nevelési igényű, a kisebbségi és a migráns gyerekek szakszerű és sokoldalú integrációját.
 

Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek
Az óvodapedagógusi diploma, különböző fenntartású (önkormányzati, egyházi, alapítványi és magán) óvodákba való elhelyezkedésre jogosít. Az utóbbi évek tapasztalatai egyértelműen biztatóak, végzetteink válogathattak az állásajánlatok között, a végzős évfolyam hallgatói már a gyakorlati képzésük során munkalehetőséghez jutnak. A külföldi ösztöndíjak nemcsak az ismeretek és tapasztalatok bővítésére kínálnak alkalmat, hanem későbbi munkalehetőséget is jelenthetnek hallgatóink számára: több végzett hallgatónk dolgozik Németországban, Belgiumban, Franciaországban pedagógusként.
 
 
Az elhelyezkedési lehetőségek regionálisan változnak, a Pest megyei mutatók kifejezetten jók: több állásajánlatból is válogathatnak a végzett hallgatóink. A katolikus óvodákban, intézményekben történő elhelyezkedésnél a főiskolánkon végzett hallgatók előnyt élveznek.
 

II. ÓVODAPEDAGÓGUS ALAPKÉPZÉSI SZAK - képzési és kimeneti követelmények
 

2017. szeptember 1.-től érvényes KKK letölthető pdf formátumbat itt.


1. Az alapképzési szak megnevezése: óvodapedagógus

2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

  • végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BA)
  • szakképzettség: óvodapedagógus
  • nemzetiségi óvodapedagógus (német illetve a cigány-roma)
  • a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Kindergarten Teacher, Ethnic Minority Kindergarten Teacher (German, Gypsy).

3. Képzési terület: pedagógusképzés

4. Képzési ág: óvodapedagógus, tanító

5. A képzési idő félévekben: 6 félév

6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. Az óvodapedagógus, tanító képzési ág közös képzési szakaszához rendelhető minimális kreditérték: 10 kredit
6.2. A szakirányhoz rendelhető minimális kreditérték: legalább 32 kredit, legfeljebb 54 kredit
6.3. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 9 kredit
6.4. A szakdolgozathoz rendelt kreditérték: 10 kredit
6.5. A gyakorlati ismeretekhez rendelhető minimális kreditérték: 26 kredit
nemzetiségi óvodapedagógus szakirányon ebből a nemzetiségi képzés gyakorlati ismeretei legalább 6 kredit
6.6. Intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzésben szerezhető minimális  kreditérték: 9 kredit

7. Az alapképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
A képzés célja olyan pedagógiai szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában alkalmasak az óvodai nevelés feladatainak ellátására, továbbá megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második
ciklusban történő folytatásához.
A nemzetiségi szakirányt választó óvodapedagógusok képesek az óvodás gyermekek magyar nyelven és nemzetiségi nyelven történő nevelésére.
 
Közös kompetenciák az óvodapedagógus, tanító képzési ágban
A hallgatók ismerik:

  • a kisgyermekkori nevelés és oktatás történetének egyetemes és magyar jellemzőit,
  • a gyermekek fejlődésének pszichológiai sajátosságait,
  • Magyarország legújabbkori történetének és társadalmának kérdésköreit,
  • az információs és kommunikációs technika használatához szükséges eljárásokat, tudnivalókat.

Az alapfokozatot birtokában – a nemzetiségi szakirányt is figyelembe véve – az óvodapedagógusok

a) az ismereteket illetően bizonyították, hogy

  • ismerik és értik a társadalmi változások, a közoktatás és az óvodai nevelés összefüggéseit;
  • ismerik a tartalmi szabályozás dokumentumait;
  • ismerik az óvodás korú gyermek személyiségének fejlődési sajátosságait;
  • ismerik a nevelés és fejlesztés elméletét, az óvodás korosztály differenciált személyiségformálásának folyamatát, tevékenységeit, azok tervezését, módszereit, a sajátos nevelési igényű és a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésének specifikumait, a családdal való együttnevelés lehetőségeit;
  • az óvodai tevékenységek tartalmainak közvetítéséhez szükséges szaktudományos és művészeti ismeretekkel rendelkeznek;
  • elsajátították a tevékenységek szervezéséhez szükséges módszertani ismereteket az anyanyelvi nevelés, a játék, a mese-vers, az ének-zene, a vizuális tevékenység, a mozgás és a környezet tevékeny megismerése területén;
  • ismerik az élményszerű óvodai életmódszervezés lehetőségeit;
  • tájékozottak az egészségre nevelés és a mentális egészség védelmének elvi és gyakorlati kérdéseiben;
  • ismerik az óvodai mérés, értékelés és minőségfejlesztés elveit, módszereit.

b) ismereteik alkalmazását illetően alkalmasak

  • az óvodás korú gyermekek személyiségfejlődéséhez szükséges feltételek biztosítására;
  • óvodapedagógusi nevelő tevékenység ellátására;
  • kompetenciájukból adódó szakmai lehetőségeik és feladataik felmérésére;
  • problémák felismerésére, azok kritikus elemzésére és konfliktushelyzetek megoldására;
  • pedagógiai döntésekre;
  • előítéletmentesen az inter- és multikulturális nevelésre;
  • a családokkal való együttműködésre;
  • a társintézményekkel, fenntartókkal való kapcsolattartásra;
  • a szakszolgálatokkal szakmai partnerség kialakítására;
  • önálló tanulással és/vagy szervezett továbbképzésekkel új kompetenciák elsajátítására.
  • idegen nyelven alapszinten kommunikálni.

c) szakmai attitűdök és magatartás terén rendelkeznek

  • önismerettel; önértékelési képességekkel; önérvényesítés, önmenedzselés képességével; sikerorientált beállítódással; minőségtudattal;
  • gyermek- és emberismerettel, gyermekközpontú szemlélettel, játszóképességgel;
  • fejlett kommunikációs képességgel;
  • társadalmi érzékenységgel, közösségi felelősségérzettel és feladatvállalással;
  • az egyetemes emberi és nemzeti normák tiszteletével, tudatos értékválasztási képességgel;
  • a team-munkához szükséges kooperációs képességgel;
  • környezettudatos magatartással.

A nemzetiségi óvodapedagógusok a fentieken túl

a) a képzés során az ismereteket illetően bizonyították, hogy

  • magas szintű nemzetiségi nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek;
  • ismerik a nemzetiség történelmét és kultúráját;
  • nemzetiségi óvodapedagógusként jellemzi őket a korszerű általános műveltség, a társadalmi érzékenység, a közösségi felelősségérzet és feladatvállalás;
  • ismerik az óvodás korosztály nevelése során hatékonyan alkalmazható nyelvpedagógiai eljárásokat, nyelvátadási és fejlesztési stratégiákat,
  • korszerű ismeretekkel rendelkeznek a korai kétnyelvűség szakterületén;

b) ismereteik alkalmazását illetően alkalmasak

  • elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában az óvodás korú gyermekeket valamennyi nevelési területen magyar nyelven nevelni, valamint a nemzetiségi anyanyelvi nevelés feladatait ellátni;
  • korszerű népismereti/nemzetiségi tartalmak közvetítésére (néprajz, történelem, zene, tánc stb.) alkalmazni tudják e tartalmak óvodás korban történő elsajátíttatásának módszertani lehetőségeit.

c) a szakmai attitűdök és magatartás terén rendelkeznek

  • a nemzetiségi identitás elmélyítéséhez szükséges gyakorlati készségekkel, jártasságokkal;
  • a permanens művelődés igényével és képességével;
  • az egyetemes emberi és nemzeti, illetve nemzetiségi értékek, az erkölcsi normák tiszteletével.

8. A törzsanyag (szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök):

  • alapozó ismeretek: 32-45 kredit társadalomtudományi ismeretek, pedagógia, pszichológia, informatika
  • szakmai törzsanyag: 110-140 kredit, ebből

a) szakmai elméleti modul: játék pedagógiája és módszertana, anyanyelvi, irodalmi nevelés és módszertana, matematikai nevelés és módszertana, környezeti nevelés és módszertana, ének-zenei nevelés és módszertana, vizuális nevelés és módszertana, testnevelés és módszertana – 54-72 kredit, továbbá differenciált szakmai ismeretek felsőoktatási intézmény egyedi jellegét adó ismeretkörökből (pl.: idegennyelv) –12 kredit;

b) speciális programok modul: 30-40 kredit
 
ba) választható programok (pl.: családpedagógia, inkluzív–integrált nevelés,
környezeti nevelés, multi- és interkulturális nevelés, gyermek– és gyógytestnevelés,
gyógypedagógia) – 15-18 kredit,
 
bb) nemzetiségi óvodapedagógus szakképzettség esetén továbbá: nemzetiségi
ismeretek, kétnyelvűség elmélete és gyakorlata, nemzetiségi óvodai foglalkozások
módszertana és gyakorlata, nemzetiségi nyelv – 30-40 kredit.

c) szakmai gyakorlati modul: 26-34 kredit.

9. Szakmai gyakorlat:
A gyakorlati képzés az eredményes óvodapedagógusi tevékenységhez szükséges készségek, képességek kialakítását segíti; olyan szervezeti és tevékenységformákat biztosít, amelyek a tartalmilag és módszertanilag komplex, fokozatosan bővülő önállóságú, egymásra épülő óvodai feladatrendszer megvalósítására tesznek alkalmassá.
A gyakorlati képzés fogalmába beleértendők a hallgatók hospitálásai, csoportos és egyéni óvodai gyakorlatai, önismereti, kommunikációs és játszóképesség-fejlesztő tréningek, a speciális programok gyakorlatai, valamint a pedagógiai és módszertani
stúdiumok keretében végzett gyakorlatok is.
A külső szakmai gyakorlat időkerete 8 hét. Az összes szakmai gyakorlaton belüli kreditértéke 9 kredit.

10. Nyelvi követelmények:
Egy idegen nyelvből középfokú C típusú államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél, mely feltétele az oklevél kiadásának.
A nemzetiségi szakirányon az idegen nyelv – kritériumfeltétel jellegén túl – kreditértékű szakismeret is.
 
A szak szakfelelőse:
Dr. Zóka Katalin főiskolai tanár
e-mail: katalin.zoka [kukac] t-online.hu
 

További tájékoztatás kérhető a következő e-mail címen: felvi@avkf.hu
 
 

III. Tantervi háló


Nappali tagozat

Levelező/esti tagozat

 

Gyakorlati időpontok, határidők, a hozzájuk tartozó letölthető nyomtatványok tagozatonként:

Szakfelelős: 
Dr. Zóka Katalin
Képzési idő: 
6 félév
Tagozat: 
Levelező
Nappali
Szakirányok: 
Cigány-roma nemzetiségi szakirány
Német nemzetiségi szakirány